MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1980
46. ő. e. 1980. július 2. (117-215. o.) - 4. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 197-211
5 A népfront testületek munkájában s az általuk szervezett különböző tömegrendezvényeken, a béke, a barátsági és szolidaritási akciókban Jelentős számban vesznek részt a különböző nem mezőgazdasági szövetkezetek dolgozói és a kisiparosok, kiskereskedők egyaránt. A népfrontbizottságok rétegpolitikai munkájában egyre inkább megfelelő helyet kap a nők és az ifjúság helyzetével való foglalkozás is, e munka tudatosságát és hatékonyságát azonban mindkét rétegnél Javítani kell* A hazafias népfront tevékenységének keretein belül elsősorban a lakóhelyfejlesztés elősegítése és a békemozgalmi munkában korrekt, kiegyensúlyozott kapcsolatokat alakított ki a megyében élő vallásos emberekkel, a különböző egyházak papjaival. A munkában meglévő Jelentős tartalékok mellett számottevő eredmények születtek a más tömegszervezetekkel, tanácsi szervekkel való együttműködés területein is. A hazafias népfrontbizottságok testületi ülései és különböző rendezvényei szerves részét képezik a szocialista demokrácia megvalósításának. E fórumok növekvő Jelentőségű szinterei a párt politikája ismertetésének, a vitáknak, a tömegek meggyőzésének, s nem utolsósorban a feladatok végrehajtására történő mozgósításnak. A népfrontbizottságok közjogi tevékenységük gyakorlásával aktiv részesei a választási munkának, a Jelöltek előzetes kiválasztásának, a választási szervek létrehozásának, a Jelölőgyülések, választási gyűlések szervezésének. A törvények, rendeletek és törvénytervezetek, tanácsrendelet-tervezetek ismertetésének, a lakossági vélemények, Javaslatok összegyűjtésének és illetékes szervekhez való eljuttatásának. A közjogi tevékenységen tul növekvő Jelentőségű és fokozott hatékonyságú a hazafias népfront bizottságok gazdaságpolitikai, város- és községpolitikai, béke, barátsági és szolidaritási munkája,valamint a közoktatást és közművelődést segitő tevékenysége is, amelyek közvetve,vagy közvetlenül a párt szövetségi politikájának megvalósítását és a szocialista nemzeti egység erősítését is szolgálják. A végrehajtó bizottság a tapasztalatok elemzése alapján állásfoglalásában felhívta a figyelmet a hazafias népfrontbizottságok további feladataira. Indokoltnak tartja, hogy elsősorban a bejáró munkások között Javítsák tömegpolitikai munkájukat, növeljék befolyásukat. Hatékonyabban segítsék elő az ifjúság közéleti-politikai aktivitásának kibontakoztatását és fokozását. Növeljék befolyásukat az értelmiség körében, s ennek során nagyobb arányban vonják be őket is a népfrontmunkába. Tevékenységükben fordítsanak nagyobb- figyelmet a társközségek életére és a városi lakótelepek közösségeinek formálására. Szövetségi politikánk eddigi eredményeire támaszkodva segítsék elő a vallásos emberek fokozottabb és tudatosabb bekapcsolódását a szocializmus építésébe.