MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1979

43. ő. e. 1979. április 19. (2-160. o.) - 1,. A központi bizottság 1979. március 28-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 5-45

\o I. A közvéleményt fokozott mértékben foglalkoztatja a nemzet­közi helyzet alakulása. Az utóbbi időben bekövetkezett események hatására növekedett az aggodalom a világbéke sorsáért. Széles körben vetődik fel a kérdés, hogy a világ különböző térségeiben zajlő összeütközések, fegyveres konfliktusok, a szocializmus és a kapitalizmus között kiéleződő küzdelem nem vezet-e ismét hideg­háborús viszonyokhoz, sőt az emberiség létét fenyegető még sú­lyosabb veszélyekhez. Kétségtelen, hogy a világpolitikai helyzetben a legutóbbi egy-két év során olyan feszültségek keletkeztek, amelyek nyomán lefékeződött az enyhülési folyamat. Ez döntően azzal függ össze, hogy mindinkább kiéleződik az ellentmondás az imperializmus és a haladé erők törekvései között. Kedvezőtlen hatást gyakorol a világhelyzetre a kinai vezetés politikája, fokoződő agresszivi­tása. A Központi Bizottság megitélése szerint azonban e kedve­zőtlen fejlemények nem változtatták meg a nemzetközi élet alap­vető tendenciáit. A nemzetközi helyzet alakulásában változatlanul meghatározó a szocialista és a tőkés világrendszer egymáshoz való viszonya, amelyben sajátos módon, együtt és egyidejűleg jelentkezik a szembenállás, a világméretű osztályküzdelem és az objektív egy­másrautaltság, a kölcsönös érdekeltség a világháború elkerülésében. A két világrendszer viszonyát ma az jellemzi, hogy a legutóbbi időszakban kiéleződött küzdelmük, s ez visszahat országaik kapcso­lataira, amelyek nem fejlődnek a szükséges ütemben és mértékben. Ez különösen erőteljesen tükröződik a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak hullámzásában. A változásokat alapvetően az okozza, hogy az Egyesült Álla­mokban olyan vezetés került uralomra, amelynek politikájában mind erőteljesebben jutnak kifejezésre a hadiipari monopóliumok

Next

/
Oldalképek
Tartalom