MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1979
45. ő. e. 1979. december 18. (2-176. o.) - 1. A központi bizottság 1979. december 6-i ülése. Somogy megye 1979. évi gazdasági fejlődése, és javaslat az 1980. évi gazdasági, valamint a gazdasági agitációs és propagandamunka feladataira. Szóbeli előterjesztés: 5-43
' 'pC 8 ' A megyében az épitőipar 1979-ben a korábbi évekhez viszonyítva mérsékeltebben, 3-5 %-kal növeli termelését, A termelésemelkedés zBme a mélyépitő vállalatoknál /DÉLVIÉP, Kőolajvezeték Épitő V./ következik be. Az épitési igények és a kapacitások közötti feszültség valamelyest csökkent, de nem szűnt meg. Erre utal az a tény, hogy a visszautasított épitési igények ez évi összege alacsonyabb, mint a tervidőszak előző éveiben volt, az 1978. évinek csak fele, kb, 130 millió forint. A termelés tárgyi feltételei közül az állóeszköz állomány az 1978. évihez hasonlóan 15-20 %-kal emelkedik és 2 %-kal bővül a foglalkoztatottak száma. Az ágazatban - főleg a magasépítő vállalatok tevékenységében változatlanul több kedvezőtlen, a munka hatékonyságát rontó vonás tapasztalható. Ilyenek - a termelés és az árbevétel ütemtelensége, - az eszközök, főleg a gépek nem megfelelő kihasználása, - a szerződéses kötelezettségek, pénzügyi ütemek nem teljesítése, a hosszú átfutási idők, - a kapacitások nem kellően koncentrált felhasználása, - a nem megfelelő anyagellátás /bányakavics, vasbeton szerkezetek, a III. negyedévben cementhiány stb/. Mindezek a fogyatékosságok nagy szerepet játszanak abban, hogy a megyében folyó beruházási tevékenység több területen elmarad a követelményektől. Tisztelt Pártbizottság! A mezőgazdasági termékek termelése országosan elmarad a tervezettől, de előreláthatóan eléri az 1978. évi szinvonalat. Az állattenyésztés termelése várhatóan 2-2,5 %-kal emelkedik, a növénytermelés 2-3 %-kal a tavalyi alatt marad.