MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978
40. ő. e. 1978. május 11. (65-110. o.) - 1. A központi bizottság két legutóbbi ülése. Szóbeli tájékoztató: 67-92
- * - ® Az állattenyésztés szintén sokat fejlődött, bár a fejlődés menete nem egyenletes, 197o és 1976 között a száz hektár mezőgazdasági területre jutó számosállat csökkent. Tavaly nőtt a megye állatállománya. Mindent meg kell tenni azért, hogy ez a kedvező tendencia az állomány és a termelés növelésében tovább tartson. Lehet, hogy az idén nem sikerül a tejtermelést a tavalyihoz hasonlóan 17,1 százalékkal növelni, a sertésállomány sem gyarapodik 2o ezerrel. Ennek ellenére nagy erőfeszítések kellenek a haladáshoz. Nagyobbak a tavalyinál is, hiszen egy magasabb szintről nehezebb feljebb jutni, A párt legutóbbi központi bizottsági ülésein, a hozott határozatokban a gazdasági épitő munka kapcsán nagy nyomatékkal esett szó arról, hogy miközben kidolgozzuk terveinket, felvázoljuk a holnapot, az eddiginél nagyobb figyelmet forditsunk a mára, a ma tennivalóira. Ennek kapcsán szeretném megjegyezni: a realitások talaján állva kell értékelni a helyzetet a megyében, vizsgálni, meghatározni a reális tennivalókat. Ehhez a mércéhez kell igazodni még akkor is, ha a realitások nem mindig hizelgoek számunkra a gazdasági épitő munkában, A cél az, hogy a megye gazdasága ne maradjon el az országos átlagtól. A mai gyűlésünkön azt hiszem, nem tudjuk megváltoztatni a megye mezőgazdaságának természeti viszonyait. Az sem feladatunk, hogy a szabályozó rendszert itt átdolgozzuk, bár az a meggyőződésem, hogy illetékes fórumoknak ezzel foglalkozni kell. A fő figyelmet a jelenlegi viszonyok között arra kell forditani, hogy a meglévő lehetőségek között miként lehet jobb eredményt elérni. A fejlesztési irányt jobban hozzá kell igazitani az adottságokhoz - akár természeti, akár közgazdasági adottságokról legyen is szó. A megye vezetői jól tudják, gyakran el is mondják - nem jogtalanul -, hogy nemcsak a természeti adottságokkal van gond,