MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978

40. ő. e. 1978. május 11. (65-110. o.) - 1. A központi bizottság két legutóbbi ülése. Szóbeli tájékoztató: 67-92

13 - Markóca Imre elvtársat, igazságügyi minisztériumi állam­titkárt javasolta kinevezni igazagügyminisztérnek; - Soltész István elvtársat, a Csepel Vas- és Fémmüvek ve­zérigazgatóját javasolta kinevezni kohó- és gépipari miniszternek. A Központi Bizottság a munkaköri változásoknak megfelelően mó­dosította a Központi Bizottság mellett működő "bizottságok és munkaközösségek összetételét. Erre vonatkozó határozatát a PÁRTÉLET cimü folyóirat közli. A Központi Bizottság széles körű előkészités után tárgyalta meg a jelentéseket és széles körű vitában alakitotta ki a ten­nivalókra vonatkozó határozatát, amely nyilvánosságra került. A Központi Bizottság megerősítette, s tényekkel, országunk, pártunk fejlődésében elért eredményekkel bizonyította, hogy a XI. kongresszus irányvonala helyes, azon változtatni nem kell. A határozat, s Kádár elvtárs előadói referátuma átfogja társadalmi, gazdasági, kulturális életünk szinte minden terü­letét. Kitér országunk külpolitikájára, az ország belpoliti­kai helyzetére, részletesen foglalkozik a gazdasági építőmun­kában elért eredményekkel, s az előttünk álló feladatokkal. Foglalkozik a határozat az életszínvonal, a közművelődés, a tudomány kérdéseivel és a zárófejezetben pedig a párt előtt álló feladatokkal. Javasolom, hogy a pártszervezetek, pártunk tagsága tanulmányoz­za, ismerje meg a Központi Bizottság határozatát, s Kádár elv­társ előadói beszédét. Mindkét dokumentum a közeljövőben nyom­tatásban megjelenik. Kedves Elvtársak ! Most szeretnék foglalkozni a Központi Bizottság ez év márciusá­ban hozott határozatával, amely a mezőgazdaság és az élelmiszer­ipar továbbfejlesztésének a feladataival foglalkozik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom