MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978
41. ő. e. 1978. november 15. (110-230. o.) - 1. A központi bizottság október 12-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 112-148
/ 1.^ 16 A találkozón Kádár János elvtárs tájékoztatást adott a Központi Bizottság áprilisi üléséről, pártunk tevékenységéről. Behatóan foglalkozott gazdasági helyzetünkkel, az elmúlt két év eredményeivel és a következő időszak feladataival. Szólt fizetési mérlegünk várható alakulásáról, gazdálkodásunk kedvezőtlen nemzetközi feltételeiről. Hangsúlyozta, hogy gondjainkat hazai gazdasági tevékenységünk javitásával és a szocialista gazdasági integrációban rejlő lehetőségek hatékonyabb kihasználásával kivánjuk megoldani. Ebben kiemelt jelentőséget tulajdonitunk a magyar-szovjet gazdasági együttműködés továbbfejlesztésének. Leonyid Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy az SZKP vezetői nagy figyelemmel kisérték az MSZMP Központi Bizottsága áprilisi ülését, s jelentősnek tartják az ott hozott határozatokat. Az SZKP helyesli azt a törekvésünket, hogy a gazdasági nehézségeket a hazai erőforrások hatékonyabb kihasználása és a szocialista közösség országaival megvalósuló együttműködés fejlesztése utján kivánjuk megoldani. Brezsnyev elvtárs rámutatott arra, hogy közös gondjainkat, az energia- és nyersanyagellátás terén felmerülő nehézségeket a KGST keretében megvalósuló együttműködés fejlesztésével lehet leküzdeni. Jelentős a szerepe a hosszutávu célprogramok megvalósításának, a nemzeti energiatartalékok gazdaságosabb kihasználásának, az atomenergia felhasználás növekvő részarányának. Szovjet részről úgy itélik meg, hogy a következő ötéves tervidőszakban a szocialista országok együttműködésének központi kérdésévé kell tenni a szakositás és a termelési kooperáció bővitését. Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió minden rendelkezésére álló eszközzel a közös gondok enyhitésére törekszik, s bár a gazdasági problémák megoldásához szükséges eszközei korlátozottak, kész lehetőségeivel összhangban álló segitséget nyújtani.