MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978

41. ő. e. 1978. november 15. (110-230. o.) - 1. A központi bizottság október 12-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 112-148

10 teljesen szétzilált oktatási rendszert. Nagy figyelmet fordita­nak a tudományos intézmények munkájának fellendítésére, első­sorban azokra, amelyek a termelés, főként pedig a hadiipar szükségleteit elégitik ki, Fokozatosan aktivizálják a különböző irodalmi, művészeti szövetségeket, ismét engedélyezik a tudomá­nyos és kulturális folyóiratok kiadását, A fő figyelmet a gazdasági élet helyreállítására, a termelés fellendítésére forditják. Ugyanakkor itt mutatkozik a legtöbb nehézség is, részben az örökölt, s mindeddig fel nem számolt elmaradottság folytán, részben pedig a korábbi évek gazdaság­politikája miatt, A termelés volumene és a termelékenység szinte minden ágazatban rendkivül alacsony, korszerűtlen az ipar és a mezőgazdaság technikai felszereltsége, A gazdaságolitikai propa­gandában most előtérbe kerültek a korábbi években megtagadott formulák, mint például a munkaszerinti elosztás, az anyagi érde­keltség elve, Uincs azonban reális válasz arra, hogy az 1985-ig terjedő középtávú programban, valamint a 2000-ig terjedő hosszu­távu fejlesztési elképzelésekben kitűzött, rendkivül magas, a gazdaság ugrásszerű fejlődését igénylő célokat milyen módon, milyen forrásokkal, eszközökkel lehet elérni, A konszolidációs folyamat nehézségeit, ellentmondásait tükrözik az ideológiai viszonyok is, A vezetés igyekszik saját céljainak megfelelően újraértelmezni, újramagyarázni Mao Ce-tung nézeteit, megpróbálnak valamiféle korszerűbb maoizmust kialakítani. Az elmúlt másfél évtized során hitelüket vesztett tételeket most a korábban eltávolított vezetők, valamint a "négyek bandája" nya­kába varrják, A mai követelményeknek ellentmondó maoista formu­láktól úgy is próbálnak szabadulni, hogy Mao Ce-tung tanitásait elvonatkoztatják a gyakorlattól és valamiféle általános vezérlő eszmének, zászlónak állitják be, amelyet nem szükséges konkre­tizálni. Az ellentmondás abban rejlik, hogy miközben a vezetés igyekszik a saját ideológiai-politikai bázisát jelentő maoizmust átmenteni, sőt egyes alapvető vonásait, igy a nacionalizmust, a nagyhatalmi sovinizmust, a szovjetellenességet még erősiteni is, a korszerűsítési folyamat elkerülhetetlenül kikezdi Mao emlékét,

Next

/
Oldalképek
Tartalom