MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1978

40. ő. e. 1978. június 28. (111-229. o.) - 1. A szakszervezetek nevelőmunkájának időszerű feladatai. Jelentés: 14-128

28 sához. Bátorította a végrehajtó bizottságot, hogy ezt a fel­fogást és ezt a szellemet tartósítsák, gyakorlati munkájuknak ez legyen az alapja. Borbély elvtárs ugy Ítélte meg, hogy Somogy megyében a párt­szervek tevékenységében érvényesülnek a lenini normák, A párt politikájának megvalósitása, szervezése megfelelő igényesség­gel és fokozódó követélménytámasztássál történik. Javasolta, hogy mindenki elé olyan követelményeket kell állitani, amit végre tud hajtani, amihez ért. Amelyik pártszervezet jól dol­gozik, ott a követelményeket tartani kell, ahol nem jól dolgo­zik, ott differenciáltan kell megfogalmazni az igényeket. Helyesnek tartotta azt a törekvést, hogy a pártszervezeteket kel­lő időben felkészitik a gazdaságpolitikai feladatok megoldására. Megfogalmazta azt az igényt, hogy az általánostól egyre inkább a konkrétság felé kell közeledni. Ennek a munkának tudható be az is, hogy Somogy megye gazdasága több ágazatban dinamikusan fejlődik. A lakosság ellátását szolgáló intézmények jól működnek. Az ipari üzemek /élelmiszer-, könnyűipar, gépipar, mezőgazdaság, faipar/ elsőrangú fontosságú kérdésként kezelendők. Pelhivta a figyelmet arra, hogy a lakossági ellátás mindenek előtt politi­tikai kérdés. Ha rossz az ellátás, feltétlen rossz a politikai hangulat is. Fontosnak tartotta, hogy a vállalatok és mezőgaz­dasági szövetkezetek rendelkezzenek elfogadható fejlesztési el­képzelésekkel. Olyan fejlesztési célokat tűzzenek maguk elé, amelyek teljesitése lehetséges, és amiből haszna származik a népgazdaságnak, de a vállalatoknak is. Ugy értékelte, hogy ezek­ben a kérdésekben a megyei pártbizottság megfelelően orientálja az illetékeseket. Javasolta, hogy a vállalati vezetési rendszer belső mechanizmu­sát napirendre kell tűzni. Mindenek előtt a belső mechanizmus kialakitására, a munkamegosztásra, a hatáskörök rendezettségére

Next

/
Oldalképek
Tartalom