MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1977

38. ő. e. 1977. március 23. (60-139. o.) - 1. A párttagsági könyvek cseréjének politikai tapasztalatai, feladatterv az egyéni beszélgetéseken és az értékelő taggyűléseken elhangzottak hasznosítására. Szóbeli jelentés: 63-80

. . . *&r De van más tanulság is számunkra. Nem egy helyen a beszélgetést folytató vezetőségi tagok szinte meglepődve tapasztalták, hogy azok is bátran és okosan mondtak véleményt most, akiknek a hang­ját évekig nem hallották fórumokon. Ez-azt is mutatja, hogy he­lyenként még nem eléggé ismeri a vezetőség a párttagok képessé­geit, nem rendszeres és következetes a párttagokkal^való egyéni foglalkozás. Arra buzditjuk az alapszervezeti vezetőségeket és az őket közvetlenül irányitó pártszerveket is,^hogy egy-egy je­lentősebb téma taggyűlési, testületi vitája előtt rendszereseb­ben tanácskozzanak a kommunistákkal, véleményüket, javaslatukat pedig még jobban vegyék figyelembe és hasznosítsák a döntések kialakításánál. Utána pedig azt is mondják meg, miért az adott döntést hozták. Ezzel felkészitjük a párttagokat és egységes folyamatba tereljük a cselekvést, megsokszorozzuk az erőket. Megszívlelendők azok az észrevételek is, amelyek arra hivták fel a figyelmet, hogy törődjenek többet egymással, alkossanak jobb, megértőbb, egymás iránt figyelmesebb és szolidárisabb közösséget az alapszervezetek kommunistái. Ezek a vonások el­idegeníthetetlen tradiciói, nélkülözhetetlen jellemzői pártunk­nak. Az egymáshoz fűződő kapcsolatok lazulásáról árulkodik vi­szont az a tény, hogy néhány helyen a vezetőség csak most a be­szélgetésen tudta meg egyik-másik elvtársról: milyen súlyos gondok nyomasztják évek óta. Ebből is le kell vonni a megfelelő tanulságot. Olyan légkör, olyan szellem uralkodjon minden alap­szervezetben, amely elősegiti és biztositja, hogy a párttagok jól ismerik, megértik és segitik egymást, egységesek a közös harcban és mindennapi kapcsolatukat is a kölcsönös bizalom és megbecsülés jellemzi. Egy pillanatra se tévesszük szem elől, hogy csak olyan pártszervezet képes megfelelően betölteni poli­tikai irányitó, ideológiai és nevelő szerepét, amelynek tagjai politikailag felkészültek, eszmeileg szilárdak, egységesek, a határozatokat helyileg jól alkalmazzák, a hibákkal és minden­fajta elvtelenséggel szemben kérlelhetetlen magatartást tanú­sítanak. Csak ilyen alapszervezet képes megfelelő kisugárzó és vonzó hatást gyakorolni környezetére. A párt egyetemes érdeke, a munkásosztály, a dolgozó nép, a szocialista társadalom érdeke kivánja, hogy növeljük pártszer­vezeteink egybeforrottságát, akcióképességét. A járási jogú, a községi, üzemi, hivatali, intézményi pártbizottságok és párt­vezetőségek irányitó, segitő, ellenőrző munkájuk során erre is fordítsanak megkülönböztetett figyelmet, ismerjék meg és ter­jesszék a jó tapasztalatokat és módszereket. Tisztelt Pártbizottság! A párttagokkal folytatott egyéni beszélgetések - tartalmukat tekintve - felölelték a politika, a pártmunka, a párt belső élete, a közélet szinte valamennyi kérdését. A beszélgetések középpontjában mindenütt a párt XI. kongresszusa határozatai­nak és az V. ötéves terv céljainak megvalósításával kapcsola­tos helyi teendők álltak. Mindent felsorolni, finn ezeken a beszélgetéseken szóba került, természetesen itt nincs lehető­ség, de nem is szükséges, hiszen a hasznosítható tanulságokat összegezték, az esetek többségében részletesen megvitatták és konkrét feladataikat is meghatározták értékelő taggyűléseken, testületi üléseiken az alapszervezetek, illetve a községi, üzemi,

Next

/
Oldalképek
Tartalom