MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1977

39. ő. e. 1977. december 14. (49-203. o.) - 1. Az 1977. évi gazdasági fejlődés és az 1978. évi feladatok a központi bizottság 1977. december 1-jei határozata alapján. Határozat-tervezet: 52-64 - Szóbeli előterjesztés: 65-94

4 zottsági határozat végrehajtása a jövőben nem mehet olyan huza­vonával és akadozva, mint az néhány esetben a közelmúltban elő­fordult. A mezőgazdaság intenziv fejlesztése megköveteli a ter­melés ésszerű szakosodását, a specializációt, a korszerű techno­lógiai eljárások alkalmazását, a nagyüzemi méreteket. Ennek egyik alapvető eszköze és lehetséges módja az üzemek közötti összefogás és együttműködés. Ezért kell segiteni a különböző társulások, kö­zös vállalkozások termelési rendszerek létrehozását, tevékenysé­gük továbbfejlesztését a jövőben is. Az a helyes, ha a nagy terme­lési tapasztalatokkal, jó szellemi és anyagi felkészültséggel ren­delkező termelőszövetkezetek és állami gazdaságok kezdeményeznek olyan együttműködést, mint amilyenek a barcsi térségben vannak ki­alakulóban, vagy amit Varga elvtárs a beszámolójában is emiitett. A jövőben nem szabad megengedni, hogy a szövetkezetek, a vállala­tok vezetői, képviselői saját érdekeik egyoldalú értelmezésével és képviseletével olyan vitába menjenek bele, amelyek veszélyez­tetik az egyébként helyes fejlesztési, együttműködési feladatok eredményes megoldását. A fejlesztés konkrét feladatait ugy kell kialakítani, hogy azok megvalósítása érdekében dolgozzon minden érdekelt és közreműködő szerv. Jól kell előkészíteni az egyes fejlesztési feladatokat, társulásokat; fokozni kell a tanácsi szervek ezirányu koordinációs tevékenységét és annak hatékonysá­gát is. Nemcsak a szövetkezeti szektorok egymás közötti, de az AG-ok és egyéb vállalatok között kialakítandó integrációt a jö­vőben is támogatják és kezdeményezik, és amennyiben lehetséges, anyagi eszközeikkel is támogatják. Az 1978. évi célkitűzések megvalósíthatók. Ennek érdekében konk­rétan megfogalmazzák a tanácsi szervek feladatait is és igyekez­nek mindent megtenni, hogy 1979. január 1-én még jobb eredmények­ről lehessen a pártbizottságnak beszámolni. Tóth László elvtárs, az ÁG-ok főosztályvezetőbe; A megye állami gazdaságainak ezévi munkájáról és az 1978 évi feladataikról tájékoztatja a megyei pártbizottságot. A megye lo állami gazdasága teljesítette tervfeladatát; növelte termelésének volumenét; eleget tett árukibocsátási kötelezettsé­geinek; a tervet meghaladóan alakult a vállalati eredmény és az előirányzatoknak megfelelően növekedett a dolgozók keresete. Jelentős előrelépés, hogy a korábbi nagyarányú eredmény-szóródás az azonos feltételekkel rendelkező gazdaságok között a kiegyen­lítődés felé halad ugy, hogy az élenjárók eredményei megfelelő szinten stabilizálódnak és az előző evekben veszteséget, vagy gyengébb eredményt elérők növelték nyereségüket. Értékesnek tart­ják ez évi eredményeiket annál is inkább, mert a termelést befo­lyásoló körülmények az év elején nem voltak kedvezőek. A kedve­zőtlen időjárás különösen a homokon és lápon gazdálkodó üzemeik árunövény termesztését érintette károsan, s ilyen körülmények kö­zött gazdálkodik üzemeiknek az 50 %-a. Az V. ötéves terv mezőgazdasági tervében az állami gazdaságokra az átlagosnál nagyobb feladatok fogalmazódtak meg. E feladatok teljesítése, rendeltetésüknél fogva kötelező. Hogy termőhelyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom