MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1977
39. ő. e. 1977. december 14. (49-203. o.) - 1. Az 1977. évi gazdasági fejlődés és az 1978. évi feladatok a központi bizottság 1977. december 1-jei határozata alapján. Határozat-tervezet: 52-64 - Szóbeli előterjesztés: 65-94
28 javulás lesz. Továbbra is nagy gondot kell forditani az életszínvonal összeteviőnek a bemutatására, így magyaráznunk kell az árak és bérek összefüggését, arányait, a munka- és életkörülmények kedvező változásait. Tényekkel bizonyítható, hogy a szociális, az egészségügyi és kulturális juttatások rendszeresen növekednek. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy egyeseknél, esetenként egyik-másik üzemünkben, intézményünkben átmenetileg stagnálás, vagy visszaesés is előfordulhat, az általános, jellemző életszinvonal-növekedése mellett. Erősiteni kell a közfelfogásban, hogy a jó munka fokozottabb anyagi elismerésben részesül. A tömegpolitikai munkában nagy figyelmet kell forditani az árrendszer magyarázására is. Az áruk árainak igazodni kell az előállitás társadalmi költségeihez, hogy az árak alakulásában befolyásoló tényező a világpiaci árváltozás is. Alapvetően a saját munkánk a meghatározó, ezért a tervek teljesítésében, mind az egyes kollektivek, mind a személyek felelőssége, alkotó tevékenysége dönti el a fejlődést. A munkaidőt minden dolgozónak - legyen vezető vagy beosztott - munkával kell kitöltenie, ez olyan kötelesség, amit nem lehet vitatni. Örvendetes, hogy a szocialista brigádok, a törzsgárdatagok, a kommunisták, ifjúsági szövetségünk tagjai a munkában példát mutatnak és egészségesen formálják, egyre inkább meghatározzák a munkahelyi légkört. A vezetőknek elsőrendű feladata, hogy az élenjárók munkáját segitsék és még jobban támaszkodjanak rájuk. A vezetőknek meg kell érteniük, hogy a gazdálkodási követelmények növekedésével még jobban előtérbe kerül az üzemi- és szövetkezeti demokrácia fejlesztésének az igénye. Fontos, hogy a dolgozó kollektivek részt vegyenek a helyi tervek kialakításában, Összeállításában. Értsék a helyi célkitűzéseknek a népgazdaság érdekével való főbb összefüggéseit, a kötelességek és jogok elválaszthatatlan kapcsolatát.