MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1977
39. ő. e. 1977. szeptember 7. (2-48. o.) - 1. A megye 1977. I. félévi gazdasági eredményei, és a további feladatok. Szóbeli tájékoztató: 4-25
lo Az állami gazdaságok az állóeszközök fejlesztésére a múlt évinél 22 %-kal nagyobb összeget terveztek. Beruházásaikat az első félévben időarányosan teljesítették, bár az építés területén itt is jelentkezik kisebb lemaradás. A mezőgazdasági üzemek általában nehéz pénzügyi helyzettel kezdték az évet. As 1977-re vonatkozó terveikben 13 szövetkezetnél közel 49 millió Ft. összegű veszteség, vagy alaphiány jelentkezett. Szén gazdaságok pénzügyi egyensúlyát zömében az ammortizácios eszközeik igénybevételével, illetve hitelprolongáció révén, egy esetben pedig a megyei tanács által letett óvadék segítségével lehetett megteremteni. Az emiitett 13 szövetkezeten kivül további 13-nál is igen feszitett a pénzügyi helyzet és - a számítottnál nagyobb terméskiesés esetén - várható, hogy ezeknél is beavatkozásra lesz szükség. Az állami gazdaságok pénzügyi helyzete összességében kiegyensúlyozottnak tekinthető. Tisztelt Pártbizottság! A közlekedési ágazat a személy és áruszállítási feladatokat összességében teljesítette. A V0LÁ1 Vállalat teljesítmény értéke a tervezettnél lényegesen gyorsabban, mintegy 15 %-kal emelkedett. A személyszállítás az első ±Éi negyedévi selejtezések miatt sok nehézséggel járt, ugyanis az uj autóbuszok beszerzése csak a második negyedév vége felé vált lehetővé. Szert a zsúfoltságot számottevő mértékben nem sikerült csökkenteni. Az átmenetileg problémával járó - ezért további finomítást igénylő - uj kaposvári menetrend bevezetése révén lehetővé vált, hogy csúcsidőben 11 ezerrel növeljék az utasférőhelyek számát. A VOLÁN Vállalat a tavalyinál 15 £-kal több árut szállított, azonban az igényeket - azok egyenetlen jelentkezése miatt - nem tudta maradéktalanul kielégíteni. A csúcsforgalom kezdetén már feszültségek jelentkeztek. Szék enyhítésére más megyei vállalatok segítségét is igénybe kellett venni. Az árufuvarozásnál egyre növekvő gondot jelent a vagonhiány, amely mindinkább állandósul. A kiskereskedelmi forgalom - az országosnál valamelyest gyorsabban - folyó áron számolva lo,5 %-kal, reálértékben pedig kb. 5 %-kal nőtt. A szövetkezetek - az elmúlt évhez hasonlóan - az idén is dinamikusabban növelték forgalmukat. Legerőteljesebben az élelmiszerek és a vegyesiparcikkek forgalma emelkedett, mig a ruházati cikkek értékesítése alig haladta meg az 197b. évit.