MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975
35. ő. e. 1975. december 16. (160-236. o.) - 3. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 228-233
<u " E dinamikus fejlődés azonban uj ellentmondásokat váltott ki és élesebben vetett fel már korábban is meglévő kedvezőtlen tendenciákat, A vb megállapította, hogy a közgazdasági tervező és elemző munka Bzinvonala nem tart lépést a termelés fejlődésével, nem kielégítő a bizottságok munkája. Bár javult a termelőszövetkezetek külső ellenőrzése, ez azonban önmagában nem tudta pótolni a korábbi szorosabb külső ellenőrzéseket, éppen ezért több tsz-ben pro 1 Lámák jelentkeznek. Az utóbbi időben élesebben vetődött fel a tagsági és az alkalmazotti viszony ellentmondása. Néhány termelőszövetkezetben gondot okoz a szervezeti és személyi feltótelek biztosítása. A területi koncentráció növekedése, a termelési rendszerek elterjedése több helyen elterelte a figyelmet a meglévő eszközök hatékony hasznosításáról. A végrehajtó bizottság ugy Ítélte meg, hogy az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a tsz-egyesülések előkészítésére, a politikai ós gazdasági munkára, a vezetők kiválasztására. Az érdekképviseleti rendszer továbbfejlesztése érdekében végre kell hajtani a tsz-szövetségek összevonását, A XI. kongresszus határozatának végrehajtása érdekében a vb irányelveket fogadott el a tsz-mozgalotn fejlesztésére. 2./ Jelentés a fizikai dolgozók gyermekei iskolai tanulás ának helyzetéről és segítéséről a megyei párt biz o ¥EiaF W2T'n'ovember 9-i ?eladatterve | alapnán *^ A vb megállapította, hogy a Központi Bizottság 1972. június 14-15-i határozata kedvezően hatott a pedagógusok szemléletére és a pedagógiai gyakorlatra. Az oktató- nevelő munka korszerűsítése - különösen az utóbbi 2 évben - kedvezőbb feltételeket biztosított a munkás-paraszt fiatalok tanulmányi munkájához. A fizikai dolgozók gyermekeinek pedagógiai segitése folyamatossá vált. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulását befolyásoló hátrányok részben csökkentek. Változatlanul gond, hogy kevés a kollégiumi hely. Sürgető feladat a már működő általános iskolai diákotthonok tárgyi és személyi feltételeinek további javítása is. A kollégiumi helyzet javítására szervezett társadalmi akcióprogram eredményeként a vállalatok, gazdaságok 5,8 millió forintot fizettek be eddig erre az alapra, ez az Összeg a tervezett kollégium építési költségének a felét fedezi. A^tanórák többségének hatékonysága a törekvések ellenére még nem éri el a kivánt szintet. A képesítés nélküliek többsége a kisebb települések iskoláiban dolgozik, ahol a tanulók döntő többsége fizikai dolgozó gyermeke.