MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975

35. ő. e. 1975. december 16. (160-236. o.) - 1. A megyei pártbizottság 1969. január 3-i, az értelmiség között végzendő eszmei - politikai munka, és az értelmiség közéleti tevékenységének fejlesztésére hozott határozatának végrehajtása. Jelentés: 162-178 - Szóbeli kiegészítés: 179-193

lo képet alakit ki magának egyetemi,főiskolai tanulmányai során; egy részük ugy gondolja, hogy az egyetem elvégzése után azonnal, vagy rövidesen vezető lesz belőle, s ha ez nem következik be, a csalódás pesszimizmust szül bennük, kiuttalannak érzik helyzetüket; a fiatal értelmiségiek ál­talában szókimondóbbak, "Nem adminisztrátornak jöttem", mondta egy fiatal orvosnő a főorvosnak, mielőtt meggyőző­dött volna róla, hogy az általa adminisztrációnak tartott munkát miért kéri tőle a főorvos. Néha indokolatlanul tü­relmetlenek, nem minden esetben gondolkodnak dialektiku­san, Ítéleteik ezért egyes esetekben elhamarkodottak, meg­alapozatlanok. Másfelől előfordul, hogy az idősebbek, ha nem végeznek tudományos kutató munkát, nem müvelik megfe­lelően magukat, s emiatt szakmailag elmaradnak, nem jó szemmel nézik a fiatalok fejlődését. Előfordul az is, hogy a fiatalokat nem vezetik be megfelelően a munkába, csak részfeladatokat adnak nekik, s ezért nem eléggé átfogóan ismerik meg a vállalat életét. Eléggé elterjedt vélemény a fiatalok körében, hogy a megalkuvó fiatalt legtöbb helyen szivesen eltűrik az idősebbek, a tehetséges törekvőket vi­szont elnyomják. Fiatal műszakiak mondták, hogy sok esetben olyan mérnököket emelnek ki vezető munkakörbe, akik szak­mailag gyengék, de jól helyezkednek. Ezek között a fölvetések között vannak jogosak, de vannak vélt sérelmek, helytelen és iirelmetlen megállapítások is, mert a fiatal értelmiségi vezetők többsége jól megállja a helyét. Mindenesetre körültekintőbben kell bánni a fiatal értelmiséggel, jobban kell bizni bennük, törődni ügyes-ba­jos dolgaikkal, bátoritani őket, megbizásokkal, feladatokkal ellátni, hogy érezzék: szükség van munkájukra, tudásukra. Amiben igazuk van, abban a kérdésben ne fojtsuk beléjük a szót, magyarázzuk meg nekik türelmesen, mit értenek rosszul, értessük meg velük, hogy nem mindenkiből lesz, mert nem is lehet vezető, s nemcsak azért, mert nem mindenki alkalmas

Next

/
Oldalképek
Tartalom