MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975
35. ő. e. 1975. november 15. (120-152. o.) - 1. A megyei pártbizottság intézkedési terve a párttagsági könyvek cseréjének előkészítésére és lebonyolítására. Szóbeli beszámoló: 122-133
— 5 — A párttagnak életmódban, életvitelben is példát kell mutatnia. Minden tettünk, megnyilvánulásunk fejezze ki, hogy a mi eszményképünk a közösségért élő, a közösségórt felelősséget érző ember. A pártegysóg mechanikusan, önmagától nem újul meg, az egység erősítése mindennapi feladat. Egyesek abból a tényből kiindulva, hogy a párt eszmeileg, politikailag, szervezetileg egységes, azt a téves következtetést vonják le, hogy az egység automatikusan megteremtődik ott is, ahol nincs rend, fegyelem, ahol a határozatokat nem hajtják végre, a párt normáit megsértőkkel szemben nem járnak el. Ezért fordulhat elő, hogy helyenként vannak olyan párttagok, akik a pártmunkájukat nem végzik el, passzivak, vagy akiknek a magatartása és óJsfcmódja nem növeli a párt iránti bizalmat. Vannak párttagjaink, akik szavakban egyetértenek a határozatokkal, a végrehajtás során azonban másként cselekszenek. Még nem sikerült minden párttagunkkal megértetni, hogy a párttal szembeni kötelezettsége nem merülhet ki a tagdíjfizetésben, a taggyűlésen való részvételben, hanem jóval több annál. A párttagsággal eggttjáró követelmény a párt eszméjének, politikájának ismerete, vállalása ós terjesztése, védelme és megvalósítás. Ezzel kell összhangban lennie a munkában tanusitott magatartásnak és a magánéletnek. Ezeket a normákat a jövőben mindenkitől jobban megköveteljük, mert ez a leghatékonyabb módja az aktivitás növelésének. Arra van szükség, hogy a szó és a tett egyezzen. Fokozottabban kell ezt igényelnünk az állami, tanácsi, gazdasági és más vezető beosztású párttagoktól. A kommunista állami, gazdasági veaefcők felelőssége nagyobb az átlagosnál. Nehezebb feltótelek mellett öntevékenyen dolgozni, bátran kezdeményezni. Tisztelt Pártbizottság ! A tagkönyvcserének az a célja, hogy tovább erősítsük a párt eszmei, politikai és cselekvési egységet, növeljük a párttagok aktivitását a szocialista épités soron lévő feladatainak megvalósításában, tömöritsük sorainkat a XI. kongresszus határozatainak végrehajtására. Célunk, hogy társadalmi, gazdasági, kulturális életünk minden területen erősödjön a párt vezető szerepe, tömegkapcsolata, összeforrottsága egész dolgozó népünkkel. E célok szervesen összetartoznak és elválaszthatatlanok egymástól. E célok teljesítésén lehet ós kell mérni a párttagsági könyvek cseréjének eredményességét. Ezekből az egymáshoz szorosan kapcsolódó, összetett célokból is jól érzékelhető, pontosan kivehető, hogyan Ítéljük meg a tagkönyvcserét. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy tagkönyvcseréről és nem tagrevizióról, nem általános párttisztításról van szó. Egyes párttagok kilépésére, törlésére csak ott kerülhet sor, ahol ez indokolt. Megvannak ehhez - eddig is megvoltak - a párt normái, kritériumai. Semmi szükség sincs arra, semmi sem indokolja, hogy a párttagokat valamilyen szempontok alapján felülvizsgáljuk, felülbíráljuk alkalmasságukat.