MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975
35. ő. e. 1975. október 29. (73-119. o.) - 3. Különfélék: - b.) Személyi kérdések megtárgyalása:. Szóbeli javaslatok: 110-113
/|/!t 15 ^ Varga Péter elvtárs; Megköszönöm a pártbizottság tagjainak a támogatását. Nagyon jóleső érzés volt tapasztalni, hogy az elvtársak a személyi kérdésekben világosan, egységesen foglaltak állást. Akik felszólaltak elmondták véleményüket - azt mondták, hogy a helyzet erre a változásra politikailag megérett. Különösen azt húznám alá, hogy megérett a helyzet. Aközvélemény a megyében várta ezt a változást. Nem akartam befolyásolni a pártbizottságot azza\ hogy a javaslatok megtételénél mondjam el az alábbiakat, de miután a döntés megszületett, ugy érzem, hogy utólag kötelességem elmondani. A pártbizottság is alátámasztotta, hogy reálisan mértük fel a helyzetet. A vita során két elvtárs is érintette, hogy rangos az a hely, ahova Bogó elvtárs kerül. Mindenkinek látnia kell - Bogó elvtárs is egyértelműen látja -, hogy aki pártfunkcióban dolgozik, annak a felelőssége, leterhelése nagyobb, fokozottabb erőfeszítéssel kell dolgoznia. Ha bármilyen jellegű hibát is követ el, a közvélemény másképp nézi azt, mint a más területen dolgozó vezető esetében, tehát fokozottabban reflektorfényben van. Legyen tanulság az újonnan funkcióba került elvtársak számára, hogy a párt erkölcsi normáihoz tartaniuk kell magukat. Nem mindig csak Bogó elvtárson múlott, hogy egyes esetekben nem volt tárgyilagos, a korábbi vezetésnek is van felelőssége, de mégis személyileg ehhez időnként hozzájárult,melynek voltak kellemetlen politikai hatásai is. A politikai tanulságot nekünk világosan látni kell. Bogó elvtárs a Tsz-szövetség titkára lesz, amely politikai bizalmat jelent; szakmai tudást, gyakorlati tapasztalatot igényel. Nagyon fontos, hogy egész tevékenységét - amiről beszéltünk vele - itteni munkáját értékelje átj amit néhány éven keresztül rosszul csinált, abból vonja le a tanulságot és uj munkakörében dolgozzon jól. Meg vagyok győződve arról, hogy hozzá tud járulni a tsz-mozgalom további fejlődéséhez. Kérem a pártbizottság tagjait, hogy nyújtsanak maximális segitséget Bogó elvtársnak uj munkaköreben. Az uj tsz-szövetség elnökének Bernáth Ferenc elvtársat, a vbtagját javasoljuk. Bogó elvtárs tagja maradt a pártbizottságnak. Maga ez a tény is növeli a szövetség tekintélyét. Hogy a feladatokat hogyan tudják megoldani, a vezetőkön, a társadalmi éhökön is múlik, de fokozottan azon múlik, akire a napi munka irányitása hárul - Bogó elvtárson. Hangsúlyozom, hogy Bogó elvtársat alkalmasnak tartjuk a funkció betöltésére, tiszta szivből, őszintén jó munkát, egészséget kivánunk neki. Ha jól dolgozik, azt elismerjük, de ha hibát követ el, azért megbiráljuk. Ezt a légkört a vb már kialakította, a PB-tagok is tapasztalhatták egyes esetekben, hogy nyiltan, szemben megmondjuk a véleményünket. Azt tapasztaltam az utóbbi időben, hogy amit a vb zárt ülésen tárgyal, nem jut illetéktelenek tudomására - csak akkor hozzuk nyilvánosságra, araikor a helyzet megérett rá. Ez is hozzátartozik a pártegységhez. Az úgynevezett jólértesültséget vissza