MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1975
35. ő. e. 1975. június 20. (2-55. o.) - 3. A két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munka. Jelentés: 43-51
- 3 Az április 2-i ülésen; !•/ Megvitatta középiskolákban folyó világnézeti nevelés helyzetéről - a megyei pártbizottság 1972. november 9-i feladatterve alapján - előterjesztett jelentést. Megállapította, hogy a Központi Bizottság állami oktatásról szóló határozatát a pedagógusok kedvezően fogadták. A határozat végrehajtásában jelentős szerepet vállalnak a középiskolai pártszervezetek és pártcsoportok. Munkájuk eredményeként nagyobb hangsúlyt kapott az ifjúság világnézeti nevelése. Az iskolai munkatervekben a nevelési feladatokat jól megfogalmazták. Az iskolai élet demokratizmusa - bár nem minden területen kielógitő mórtékben - fejlődik. A világnézetünk alapjai cimü tantárgy bevezetése kezdeti eredményeket hozott: a tanulók aktivabbak az ifjúsági mozgalomban, eszmei-politikai, erkölcsi Ítéletalkotásuk biztosabb, szemléletük politikusabb. Ezen a téren azonban még sok a kivánnivaló. Erősödik a tantestületek eszmei-politikai egysége, javult a pedagógusok politikai iskolázottsága. Javult - bár nem mindenütt kielégitően - a KISZ-szervezetek munkája. Ugyanakkor nőtt az igazgatók és a nevelők leterhelése. Az igazgatóhelyettesek irányitó munkája nem megfelelő, a szakfelügyelet jó szakmai képzettsége nem párosul megfelelő politikai képzettséggel. Gondot okoz a szakfelügyelet és egyes nevelők oktatáscentrikus szemlélete, a család ós iskola kapcsolatában meglévő számos hiányosság. Neheziti a munkát több iskolában a magas osztálylétszám, másutt az iskola és a diákotthon nem megfelelő kapcsolata, vagy a bejáró tanulók problémája. Nem megnyugtató a továbbképzések jelen rendszere, sem a tanulók megismerésének szinvonala. A hazafiság és internacionalizmus kérdéseivel kapcsolatban helyenként téveszmékkel,hibás felfogásokkal is találkozunk. Az ellenük való küzdelemben az eddiginél is nagyobb szerepet kell, hogy vállaljon mind az iskola, mind a KISZ, mind a szülői ház.