MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973
28. ő. e. 1973. január 5. (2-148. o.) - 1. Somogy megye 1972. évi gazdasági helyzete és javaslat az 1973. évi feladatokra a központi bizottság 1972. november 14-15-i határozata alapján. Előterjesztés: 4-22 - Határozat: 67-82
X'S 3o politika szellemében változtatni kell. Nagyon sokszor nem reagálnak vezető emberek dolgokra, a környezetükben levő hibákra és nem reagálnak akkor sem, ha különböző helyi plénumokon,a pártszervezetben, a járási, városi pártbizottságon vagy a megyei pártbizottságon azok szóba kerülnek. Hallgatással intézik el, gyakorlatilag nem értenek egyet a birálatokkal. Munkánk állandó fejlesztésére, korszerűsítésére kell törekedni. A gazdaságpolitikában kell talán a legtöbbet tenni, ujitani, megujitani önmagunkat és gazdaságunkat is. A lehetőségek véleményem szerint nem koiiátlanok, de ugyanakkor biztatóak, nagy lehetőséget adnak, ha az eddigieknél koncentráltabban, sokkal céltudatosabban ugy, ahogy a vitában is elhangzott - foglalkozunk előrelenditésének az ügyével. Azért fűztem ezeket a gondolatokat a vitához és az anyaghoz, hogy jobban értsük, valójában miről van szó, hogy egy év múlva a nagyobb eredmények birtokában tudjunk a párt szine elé állni. A megyei pártbizottság a határozati javaslattal és az összefoglalóval egyetért. II. Javaslat az MSZMP Somogy megyei Bizottságának és Végrehajtó Bizottságának 1973. évi programjára és első félévi munkatervére Előadó t Biró Gyula elvtárs A megyei pártbizottság a javaslattal egyhangúlag egyetért, a munkatervet jóváhagyja. III. Jelentés a két pártbizottsági ülés között végzett végrehajtó bizottsági munkáról Előadó : Somogyi József elvtárs A megyei pártbizottság a jelentést egyhangúlag, jóváhagyólag tudomásul veszi. Kaposvár, 1973. január 5.