MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973
30. ő. e. 1973. december 29. (2-124. o.) - 1. Somogy megye gazdasági helyzete, és javaslat az 1974. évi feladatokra a központi bizottság. 1973. november 28-i határozata alapján. Előterjesztés: 4-17 - Határozat-tervezet: 18-30
Jto 7 ellátást és a gépesitést állandóan javítani kell. Ha ez^elmarad, akkor egyes ágazatok és egyes szövetkezetek fejlődése lelassul, az igényektől elmarad. Tájékoztatja a pártbizottságot, hogy a barcsi járásban a lakosság tejfogyasztása - az áremelések ellenére - a kétszeresére nőtt, mert a szövetkezet tejüzeme jóminőségtf, friss áruval látja el a lakosságot. Az állami kereskedelemben eladott tej mennyisége csökkent, szerinte ennek nem az áremelés a fő oka, hanem az ellátás hiányosságai. Bogé László elvtárs összefoglalója : A végrehajtó bizottság jelentésével és a határozati javaslattal a felszólalók egyetértettek, felszólalásaikban azt saját munkaterületükre aktualizálták és konkretizálták. A feladatok egységes értelmezése - ami a felszólalásokban megnyilvánult egyben biztositék arra, hogy a jövő évben is az ideihez hasonló jó eredményeket érjünk el. Valamennyi felszólalásból kicsendült, hogy az elmúlt év gazdasági eredményei jók voltak, azokra büszkék lehetünk. A IV. ötéves terv célkitűzéseit teljesítettük, egyes vonatkozásokban túl is teljesítettük. A fejlődés gyors volt. Ez azt is jelenti, hogy nem rendelkezünk jelentős tartalékokkal. Emellett figyelembe kell venni azt is, hogy a fejlődés egyes területeken - a termelékenység, az eszközkihasználés javulása, az épitőipar fejlesztése, a mezőgazdaság költségalakulása, egyes növények termelési eredményei stb. - nem volt kielégitŐ. Ezért a jövő évben nagy erőfeszítésekre van szükség célkitűzéseink megvalósításához. Döntő eredményt kell elérni az üzem- és munkaszervezés terén. Pontos feladat a zártrendszerű termelési módszerek elterjesztése a mezőgazdaságban, és a szövetkezetek ésszerű területi koncentrációjának folytatása. Az életszinvonalpolitikai feladatok megvalósítása szigorúbb árellenőrzést követel. A Központi Bizottság határozata szerint az áremelkedés a jövő évben nem lehet gyorsabb két százaléknál. Ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a fogyasztói árak mellett a termelői árak alakulását is figyelemmel kisérjük. A jövő évben foglalkozni kell az üzemi demokrácia fejlesztésével. Az üzemi munkásoknak nagyobb beleszólást kell biztosítani a vállalatok, szövetkezetek vezetésébe, a vállalati politika alakitásába, mert gazdasági és politikai feladatainkat a munkások, szövetkezeti parasztok nagyobb aktivitása nélkül nem tudjuk megoldani. A jövő évben számolni kell azzal, hogy energiahordozókban, elsősorban olajban, valamint műtrágyában, egyes növényvédőszerekben átmenetileg hiányok lesznek. Ezért felhívja a szövetkezeti és vállalati vezetők figyelmét, hogy készleteiket töltsék fel. Három felszólalásra konkrétan reagál. Pápa elvtárs felszólalásával egyetért. Az általa kifejtett kereskedelempolitikai elvek helyesek, de azok érvényesítése nagyrészt hatósági feladat és a tanácsokra hárul. Javasolja, a pártbizottság az általa kifejtettekkel értsen egyet úgy, hogy az elmondott