MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973
29. ő. e. 1973. szeptember 28. (124-220. o.) - 1. A X. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozatai végrehajtásának helyzete a központi bizottság 1972. november 11-i állásfoglalása alapján. Jelentés: 126-163
az élet, a megye társadalmának belső egysége szilárd. A^ közállapotot a jövőbe vetett meggyőződés és bizalom határozza meg. Hiba lenne azonban azt hinni, hogy már megszűntek a viták és nehézségek. Élnek még korábbi nézetek, keletkeznek újak is, valamennyi gondunkat nem tudtuk egy csapásra megoldani. Kétoldalú tehát a feladat: egyrészt felvilágosító munkával vissza kell szoritani a téves nézeteket és kialakitani a helyas álláspontot; másrészt állandóan törekedni kell gondjaink megoldására. Szórványosan még előfordul a munkásosztály és a párt vezető szerepének, a munkáspolitikának szűk értelmezése. Figyelmen kivül hagyják, hogy politikai, ideológiai, erkölcsi és anyagi szempontból egyaránt erősiteni kell a munkásosztály vezető szerepét. Pontos feladataink vannak a kispolgáriság értelmezésének tisztázásában. Az anyagi jólét állandó növelésére tett erőfeszítésünk eredményét helyenkint a kispolgáriság melegágyaként fogják föl. Mások a szocializmustól idegen nyerészkedésüket, harácsolásukat próbálják igazolni a párt életszinvonalat növelő politikájával. Sokan nem értik még, hogy az, aki munkájával, alkotókészségével többet ad a társadalomnak, az a szocialista bérezési elveink szerint többet is érdemel. S ha ezáltal anyagi jóléte nő, az nem a kispolgári gondolkodásmód, magatartás, hanem becsületes, közösségért végzett munkájának eredménye. Az el nem végzett munkával szerzett anyagi javak; a másodállások halmozása a főhivatás rovására; a mindent csak pénzért vállalás szemlélete és gyakorlata; a "kenés", a borravalózás; az állami pénzekből egyéni haszonszerzés; az önzés és az egyéni érdek eltúlzása, x ami mindig együtt jár a közösség lebecsülésével, megkárosításával - ezek mind a kispolgári gondolkodásmódból és életszemléletből fakadnak. Nem ritka az adócsalás, a telekspekuláció, s itt-ott előfordul az uzsorakamat is. Többször a vezetők elnéző magatartása, a jogszabályok "rugalmas" értelmezése, a döntéseknek a vezetőtestületek előtt való eltitkolása teszi lehetővé a jogtalan haszonszerzést. Fokozni kell az ellenőrzést, meg kell szigoritani a felelősségre vonást, de erősiteni kell az eszmei-ideológiai harcot is e jelenségek ellen. SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA A X. kongresszus határozata kimondja: "Az államélet, a szocialista demokrácia továbbfejlesztése a szocializmus teljes felépitésének egyik központi feladata. Ezt úgy kell megoldani, hogy erősödjön a központi hatalom, ...ós ugyanakkor növekedjen a helyi szervek önállósága, a tanácsok önkormányzati tevékenysége, és mind aktivabb legyen a lakosság részvétele a tanácsok és más állami szervek és testületek munkájában."