MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1973

29. ő. e. 1973. június 28. (28-123. o.) - 2. A központi bizottság 1970. február 18-19-i és a megyei pártbizottság 1970. június 4-i, az ifjúságpolitikával foglalkozó határozatának végrehajtása. Jelentés: 51-70

Elismerésre méltó a marcali összefogás, ahol elkészült az MHSZ járási básis. Pontos ifjúsági célokat szolgáló beruházások előkészítése van folyamatban, mint pl.a kaposvári sportcsarnok, az úttörő- és ifjúsági ház,MHSZ verseny-lőtér, MHSZ-bázis Siófokon és Nagyatádon,stb. Az iskolai, kollégiumi és diákszociális ellátási hely­zet bemutatása e jelentés kerotében szükségtelen, mert pártbizottságunk 1972, júliusi ülésén az állami oktatás témakörén belül est részletesen vizsgálta és a KB, hatá~ rozat végrehajtására feladattervet fogadott elo Egy kér­désre azonban, a fizikai dolgozók gyermekei tanulásénak segitésóre a határosat alapján ki kell térni, A fizikai dolgosok gyormekeinek aránya a gimnáziumokban 44» a szak­középiskolákban 59 %o Különösen kevés a számuk a tagozatos gimnáziumi osztályokban, A jobb arányok kialakitását nehe­zíti a szülők túlzottan prakticista szemlélete, a korai munkába állás igénye, de a nem kellő színvonalú iskolai és társadalmi propaganda is. Középiskolai kollégiumban fizikai dolgozók gyermekeinek aránya 67 %• A kollégiumok belső élete, nevelő munkája, közösségi szelleme általá­ban kielégítő, sokat segítenek e fiatalok nevelésé ben, pá«= lyaválasztásuk irányításában. Az üzemek, vállalatok közel 40, a megyei tanács 30 ilyen tanulónak adtak társadalmi ösztöndijat, A következő tanévtől jelentősen nő / 950 ezer forintra/ a középiskolai ösztöndíj pénzügyi fedezete a ta~ nácsnál. A középiskolába vidékről bejárók száma 1800 fö­lött van, nagy részük fizikai dolgozó gyermeke. Részükre iskolai költségvetésből több mint 50 ezer forint utazási segélyt fizetnek ki évente. A tehetséges középiskolai tanulók egyetemi, főiskolai továbbtanulásának elősegitésére előkészítő tanfolyamok <• szervezésére kerül sor. Az iskolákban tanévközben szer­vezett előkészítőkön 420, az SZMT-vel közös szervezésben működő tanfolyamokon 330 tanuló vett részt. Egyetemi szék­helyeken /Gödöllő, Pécs / bentlakásos, kéthetes nyári elő­készítő tanfolyamokon 80, a Pécsi Tanárképző Főiskola le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom