MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972

27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211

9-00 21 Kádár elvtárs ugyanakkor óvott attól: vigyáz­zunk, tekintettel arra, hogy a végrehajtásnál erős differenciálásra lehet szémitani, nehogy minden munkás 8 vagy 12 százalékot képzeljen el, mert ez nagy tömeg­csalódást okozhat, E központi intézkedésen felül e mun­kásréteg is részesül a 4-5 százalékos általános bér­emelésben, igy bérük a jövő évben összesen átlag lo-12 százalékkal emelkedik, A jövedelemintézkedések keretén belül a tanácsi dolgozók jutalomkeretét a béralap 6 szá­zalékára kell emelni. Az 1973, évi népgazdasági terv szerint a bérből és fizetésből élők keresete 1973-ban átlagosan 4-5 százalék­kal emelkedik, A lakosság fogyasztásának 5,2 százalékos emelkedésével lehet számolni. Az áremelések és béremelé­sek mérlege összességében 1973-ban úgy mutatkozik, hogy a reálbér általában 2,2 százalékkal növekedik, a munká­soknál azonban ennél lényegesen gyorsabban, 5,6 száza­lékkal. Ez fontos, tudatos, szükséges, helyes, de ez azt is jelenti, hogy más rétegeknél, tehát a nem munkásré­tegeknél a 2,2 százalékot sem éri el. Itt most nem min­den rétegre egyenlő mértékű emelésről és kompenzálásról van szó. Ezt világosan kell látni, A Központi Bizottság fontosnak tartja, hogy a munka szerinti elosztás, az anyagi érdekeltség szocialista elve következetesebben valósuljon meg, A dolgozók munkaidejének csökkentését előirány­zott program szerint 1973 június 1-én 44 órás munka­hetet kell bevezetni - többletlétszám igénybevétele nélkül - az államigazgatás területén. További munkate­rületeken lehetséges munkaidő csökkentésre pedig prog­ramot kell kidolgozni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom