MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 20. (178-234. o.) - 1. A központi bizottság 1972. november 14-15-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 180-211
•: i j -f f { / ' - 19 Ugyanakkor a Központi Bizottság ugy határozott, hogy hirdesse meg előre: a hús árát ajfielzett időben 1976-ban -, amikor erre a feltételek is megteremthetők, megfelelő kompenzálással fel kell emelni. Az a véleménye a Központi Bizottságnak, hogy ezt a bejelentést meg kell tenni. Központi szerveink foglalkoznak a benzin árának módosításával. Gond az ugyanis, hogy megfordul évente egymillió gépkocsi Magyarországon turizmus cimén. Nálunk a benzin olyan olcsó, hogy itt vásárolják meg az üzemanyagot, és ezen sok pénzt takarítanak meg. Ezt a helyzetet meg kell változtatni. Kedves elvtársak! A X, kongresszus ujjólag megerősítette pártunk politikájának azt az alaptételét, hogy a szocialista társadalom épitésének menetében a dolgozók életszínvonalának rendszeresen emelkednie kell, A X. kongresszus életszínvonalra vonatkozó alaptétele és gyakorlatai megvalósulnak, állapította meg a Központi Bizottság, A lakosság teljes foglalkoztatottsága lényegében megoldódott. Minden dolgozó osztály és számottevő réteg kereseti és lakásviszonyai, fogyasztása, egészségügyi, szociális és kulturális ellátottsága javult, életszínvonala rendszeresen emelkedik* A kongresszus óta központi intézkedésekkel emelték az építőipari, a közlekedési dolgozók,a fegyveres erők tagjainak, a pedagógusoknak, az egészségügyi, az igazságügyi és egyes kulturális intézmények dolgozóinak bérét. Emelkedett a családi pótlék, a nyugdij, több központi és helyi intézkedés nyomán javult a nők és a fiatal dolgozók helyzete. Ez a kedvező összkép azonban nem homályosíthatja