MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1972
27. ő. e. 1972. november 9. (73-177. o.) - 1. Az állami oktatás helyzete és továbbfejlesztésének feladatai a központi bizottság 1972. június 15-i határozata alapján. Szóbeli jelentés: 75-92 - Feladatterv (nyomt): 141-168
^- f városi és nagyközségi tanteremhiány megszüntetését, az általános iskolai kollégiumok hálózatának fejlesztését. Az iskolák létesítésénél vegyék figyelembe az ÉGSZI által elkészített hálózatfejlesztési tanulmányt. - Folytatni kell az egésznapos iskolák kiépítését, elsőként az ipari körzetekben. Növelni kell a napközis csoportok számát és biztosítani a napközik otthon jellegét. Az előadótermek hiányának csökkentésére a párhuzamos osztályokkal rendelkező iskolákban legalább egy jól felszerelt természettudományi előadót kell létesíteni. Az iskolák közötti szintkülönbség fokozatos csökkentését a megyei költségvetési többletbevételből, az átengedett bevételekből, valamint a költségvetési előirányzatokból már ebben az ötéves tervben meg k ell kezdeni. Az V. és a VI. ötéves tervidőszakban növelni kell a közoktatás költségvetési részesedési arányát. Az elnéptelenedett, lebontásra vagy eladásra kerülő iskolaépületekből befolyó összegeket kizárólag közök tatási célra lehet felhasználni. Meg kell keresni annak lehetőségét, hogy még ebben az ötéves tervben 150-200 férőhelyes általános iskolai diákotthont építsünk. A körzeti diákotthonok fejlesztését az V. ötéves tervtől kezdődően célcsoportos beruházásból kell megvalósítani. Ehhez biztosítani kell az érintett tanácsok és gazdasági egységek társadalmi összefogását, anyagi támogatását. A diákotthonokban elsősorban a falusi fizikai dolgozó szülők gyermekei számára kell helyet biztosítani.