MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971
25. ő. e. 1971. december 22. (29-197. o.) - 1. Somogy megye 1971. évi gazdasági helyzete, és javaslat az 1972. évi feladatokra a központi bizottság 1971. december 1-jei határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 31-63 - Határozati javaslat: 64-72
21 33 25 százalékot, akkor a két szám már nyiltabb, őszintébbnek látszik. Nem akarom a dolgot tovább feszegetni, az a véleményem, hogy*az ötéves terv, amit ők is megfogalmaztak két évvel ezelőtt, az tartalmazott egy nagyon normális, jól megalapozott fejlesztést. Ezzel szemben az ötéves számokat egy év alatt hozni akarták. Nyilván ebhez sem létszámban, sem szakemberrel, sem anyaggal, sem forgóeszközzel nincsenek felkészülve. A keletkezett feszültséget át akarják hárítani a szövetségre azzal, hogy nem támogatjuk a fejlesztést. Viszszautasitom mindenki előtt, mindenkivel szemben, nem startom ezt egy komoly, reális vezetésnek. Az elmúlt hetekben, hónapokban igen sok szövetkezeti párttaggyűlésen, közgyűlésen vettem részt. Az emberek véleményét a X. kongresszus határozatai alapján korrigáljuk, befolyásoljuk, növeljük. De például a csokonyavisontai épitőipari KTSZ gyűlésén is kiderült, hogy minden szombat szabad. Vajon miért? Mert a vezetőség három tagja épitőipari szakmunkás, működési engedéllyel rendelkezik, fusizik. Arra kértem a pártvezetőséget, hogy javasolja a gazdasági vezetésnek, ezt a döntést vonják visszaá sőt most még vasárnaponként is dolgozniuk kellene, mert el vannak maradva. Kárt okoznak, ott állnak a házak befejezetlenül. Például az osztopáni istálló ellenőrzésekor kiderült, hogy az egész .építő gárda iszik a kocsmában. Mégis azt mondta az egyik vezető, hogy a bér nem csökkenhet. De csökkennie kell, ahol erre nincs meg a munka fedezete. A dolgozók érdekében követelem, hogy ilyeneket szüntessenek meg, inkább küldjenek el 2o embert az építőiparból, akik trehányak. Ilyen áron nem akarunk építőipart fejleszteni. Elnézést kérek ezért a szenvedélyes hangért, de sajnos ilyen állapotok is előfordulnak nálunk, csak nem beszélnek róla.Ilyeneket taggyűlésen, vezetőségi ülésen, minden szinten tárgyalni kellene, kérvea szövetkezetünk kommunistáit, vezetőit, a brigádokat, appellálva a józan hangvételű emberekre, hogy ezt az állapotot fel kell számolni, meg kell szüntetni. Remélem, ha nem is látszik még ma, de hamarosan az eredménye meg fog látszani. Az épitőiparra térve, amit itt Tihanyi elvtárs emiitett, köztudott gondok. Ehhez tudni kell azt, hogy a Dél-Somogyban lévő szövetkezetünk társult egy épitőipari társulás keretében épitőipari gépek beszerzésére, remélve és kérve támogatást az állami tanácsi szerveinktől. Ezek a támogatások meg is vannak, megkell mondani, köszönet érte megyei tanácsunknak, mert a témát tényleg felkarolta, magáévá tette, de még hiányzik a 3 millió OKISZ támogatás. Nem rajtam múlott, elvtársak, négyszer, ötször jártam az OKISZ elnökénél, telefon, levél, követelőzés formájában. Most ott tartunk, hogy választ Ígértek, és ebben az ügyben Rév elvtárs személyesen fogad majd. Még ebben az évben meg lesz kötve a szerződés. A társulás létrejött, de nálunk az égitőipari vállalatnál van egy igazgató, van egy főmérnök, főkönyvelő, akik önállóan dönthnek, határoznak. Agitálnunk kell a legjobb szándék mellett is arra, hogy megértessük a szövetkezeti vezetőkkel: elvtársaim a szövetkezeti összefogás a ti érdeketeket szolgálja. Az emberek nem egyformák: felkészültség, hőmérséklet, s hasonló dolgok közrejátszanak személyiségükben, van aki félti a pozicióját, van aki fél