MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1971
25. ő. e. 1971. november 25. (2-28. o.) - 1. Tájékoztató az időszerű nemzetközi kérdésekről, a központi bizottság 1971. november 3-i ülésének állásfoglalása alapján. Szóbeli tájékoztató. Hiányzik - 2. Tájékoztató a központi bizottságnak az államigazgatás fejlesztésére és az állami munka pártirányítására vonatkozó irányelveiről ( A központi bizottság november 3-i ülése). Szóbeli tájékoztató: 5-14
f 4 - szélesebbek a szubjektív feltételek. A felsoroltak* valamint a tanácsi demokrácia kiszélesítése kedvező talajt biztosit a tervező és beruházó tevékenység fejlődéséhez » a beruházások hatékonyságának a fokozásához. A gazdaságpolitikai munka Javításának másik fontos eszköze a koordinációs tevékenység Javítása. A tanácsi szervek korábban is folytattak koordinációs munkát, az önállóan kezdeményezett koordinációs módszerek azonban nem bizonyultak elegendőnek. Ezért 1970. Júniusában a megyei párt-végrehajtóbizottság állást foglalt a megyében működő tanácsok koordinációs tevékenységének továbbfejlesztésére. Ebben az állásfoglalásban meghatározott feladatok az új tanácstörvény megjelenése után is érvényesek. Megállapította a végrehajtóblzottság, hogy a tanácsok a tanácstörvényben biztosított Jogaikkal helyesen élni és a kötelezettségeiket teljesíteni csak abban az esetben tudják, ha az eddigieknél eredményesebben szervezik hangolják Össze és biztosítják működési területükön az állami, társadalmi, gazdasági, különösen pedig az ipar- és mezőgazdaságfejlesztési, a szövetkezeti, a foglalkoztatási, a művelődésügyi, az egészségügyi, a szociális célkitűzések kialakítását és megvalósítását. Nagy feladat hárul e téren a Tervgazdasági Bizottságra is, amelynek fő feladatai közé tartozik a tanácsi területi tervező munka továbbfejlesztése, az ágazati irányítással összehangolt területi területi elv fokozottabb érvényesülésének biztosítása P a gazdálkodási tevékenység koordinálása. £ bizottság működése során Jobban kisérje figyelemmel a tanácsi területfejlesztési tervek alapján a tanácsok és a gazdasági szervek közötti kapcsolatok létrehozásának lehetőségeit. Az új helyzetben megnőtt a szakosztályok felelőssége a területegyetemes és ágazati fejlesztéséért. A tanácsi eszközök hatékony felhasználása is koordinált tevékenységet kivan. Ezért tovább kell Javítani, tökéletesíteni a megyei tanács két funkcionális