MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

20. ő. e. 1970. január 27. (2-75. o.) - 2. A végrehajtó bizottság 1969. második félévi munkája. A megyei pártbizottság programja az 1970. évre. A megyei pártbizottság és végrehajtó bizottságának 1970. első félévi munkaterve. Határozat: 46-51 - Szóbeli előterjesztés: 52-69

- a ­kozásában; a választott szervek és az apparátus, valamint a párt-, az állami és a tömegszervezetek közötti helyes munkamegosztás megvalósításában; a testületi munka hatéko­nyabbá tételében; a káderpolitikai elvek gyakorlati végre­hajtásában; a pártdemokrácia és a szocialista demokrácia szélesítésében, a párt tömegkapcsolatainak javitásában, erősítésében. Meg kell vizsgálni a tömegpolitikai munka ta­pasztalatait és körvonalazni kell a további feladatait. A pártválasztásokkal kapcsolatos előkészítő munka elmé­lyült tevékenységet kivan. Ennek során időben meg kell ha­tározni a pártvezetőségek újraválasztásával kapcsolatos fe­ladatokat. A pártért ekezleti beszámolókban szereplő témák előkészítésére kívánatos minden szinten munkabizottságokat alakítani. Az év első felében minősíteni kell a megyei párt­bizottság osztályvezetőit, a járási és a városi pártbizott­ságok első titkárait. A minősítés során szerzett tapaszta­latokat a végrehajtó bizottság tárgyalja meg. Összegezni kell az 1969. évi tagfelvételi munka tapasz­talatait, s meg teli határozni az abból adódó feladatokat. Fel kell mérni a Politikai Bizottság iy68. november 26-i és a KB Titkárság 1968, december 2—i határozata végrehajtásá­nak helyzetét. Meg kell határozni a központi bizottságnak az ifjúság helyzetéről, a KISZ munkájáról hozott határozatából adódó megyei feladatokat. A végrehajtó bizottság tárgyalja meg a BM Somogy megyei Főkapitányságának munkáját, az év má­sodik felében kezdjen hozzá az országgyűlési képviselő és a tanácstag választások politikai vonatkozásainak előkészíté­séhez. II. Tovább kell erősíteni a párt vezető szerepét a gazdasá­gi életben, elsősorban a politikai irányítás, a koordiná­lás, az erők összefogása és az ellenőrzés tekintetében. A III. ötéves terv sikeres befejezése, a I Vo Ötéves terv

Next

/
Oldalképek
Tartalom