MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1970

22. ő. e. 1970. szeptember 21. (58-146. o.) - 1. A megyei pártértekezlet beszámolójának megvitatása. Jelentés: 60-127

- 4Q III. MEGYÉM GAZDASÁ GI FE JLŐDÉSE ÉS FELADATAIM Az 1966. évi pártértekezlet óta dinamikus fejlődés ment vég­be megyénk gazdasági életében. A harmadik ötéves terv főbb cél­kitűzései megvalósulnak, sőt néhány területen túlteljesítés vár­ható. Kedvezően változott; megyénk gazdasági szerkezete, javult a lakosság életkörülménye. A gazdaságfejlesztési program végre­hajtásának eredményeként javult a munkaképes korú lakosság fog­lalkoztatási aránya, csökkentek a nők foglalkoztatásával kapcso­latos gondjaink, és a tervezettnél gyorsabb ütemben emelkedett a megye lakosságának életszínvonala. A gazdaságirányítás új rendszerére való átmenet kisebb hibák­tól eltekintve sikeres volt, a reform lényegesen gyorsitotta me­gyénk gazdasági, társadalmi és politikai fejlődését. Pártbizott­ságaink és pártszervezeteink gazdaságszervező, irányító és ellen­őrző munkája megfelelt a mechanizmus követelményeinek. Az álla­mi, gazdasági vezetők alapjában véve sikeresen oldották meg az átállás problémáit, többségük megfelelt az egyéni kezdeményezést igénylő, felelősségteljesebb feladatoknak. Fejlesztési elképzeléseink megvalósításának egyik forrása az volt, hogy a központi támogatás mellett mindjobban feltárták a helyi lehetőségeket, s azokat állami és gazdasági szerveink több­sége igyekezett jól kihasználni. A gazdasági vezetők többsége hatékonyan foglalkozott a fej ­lesztés kérdéseivel, többet törődtek a kereskedelmi kapcsolatok kiépítésével. A gazdasági mechanizmus szellemének megfelelően javult a.me­gyei tanács gazdasági irányító tevékenysége. De nehézséget oko­zott, hogy szakosztályai között gyakran elhúzódott a fejlesztés­sel kapcsolatos koordináció, és nem kisérték kellő figyelemmel az általuk is aláirt, szerződésekben foglalt kötelezettségek teljesítését. Az átlagosnál gyorsabb gazdasági fejlődés következtében sike­rült csökkenteni a történelmi lemaradást, de többször feszültség keletkezett az igények és a rendelkezésre álló erőforrások kÖ ­zött. Az országos átlaghoz való felzárkózáshoz további központi

Next

/
Oldalképek
Tartalom