MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969
18. ő. e. 1969. január 3. (2-101. o.) - 1. A központi bizottság 1968. december 4-i ülése: a nemzetközi helyzet időszerű kérdései. Szóbeli tájékoztató. Hiányzik - 2. Az új gazdaságirányítási rendszer egy éves tapasztalatai, az 1969. évi feladatok a központi bizottság 1968. december 4-i határozata alapján. Beszámoló: 7-28
* 3 i* 3 lóban lévő demokratikus ellenőrzések, - A mezőgazdasági munka társadalmi megbecsülésének, - A termelőszövetkezetek nagy többségében az önálló vállalati gazdálkodás lehetősége megteremtődésének, - A mezőgazdasági termelés érdekében, továbbá pedig a termelőszövetkezeti parasztság szociális körülményeinek javítása céljából hozott intézkedéseknek. A politikai munka irányvonalának kijelöléséhez szükségea áttekinteni azokat a gazdasági és társadalompolitikai kérdéseket is, amelyek leginkább foglalkoztatják társadalmunk különböző rétegeit és politikai feladatot jelentenek a párt számára. Ilyenek: - A lakásépítés költségeinek jelentős emelkedése, a megemelt lakásépítési hitelkamat, - A szolgáltatások színvonalának kielégítetlen volta, azok árainak jelentős megemelkedése, - A mezőgazdasági termelőszövetkezetek egyenjogúsági kérdései, a velük kapcsolatban álló ipari és kereskedelmi vállalatokkal, i> Az országos ipari nagyvállalatok esetében erősen korlátozott vállalati egységek önállósági kérdései, - A gazdaságilag fejlettebb és fejlettlenebb országrészek közötti érdekellentétek, s ennek feloldási kérdései, - A munkaidő csökkentés általános kiterjesztésére vonatkozó társadalmi nyomás, - Feszültségek és érdekösszeütközések mutatkoznak a vállalatok között, illetve a vállalatok és a bántok között stb. Ezek a problémák alapvetően nem a politikai munka gyengeségeivel magyarázhatók, sőt közülük egyesek régebbi keletűek, mint maga a reform:, csak moít élesebben merülnek fel.