MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969
19. ő. e. 1969. december 29. (152-193. o.) - 3. Személyi ügy megtárgyalása. Szóbeli javaslat: 185-186
- 35 •' "• / V 1 1 é s Dezső elvtárs: Köszönöm az eddigi bizalmat és az elismerést. Húsz év óta végzek függetlenített pártmunkát és ez a húsz év nem volt proplémamentes. ügy érzem, hogy azok a viták, melyek ezalatt az idő alatt voltak, a kitűzött célt szolgálták. Húsz év alatt ilyen munkatempóban mindenki elfáradhat, egészségi állapota megromolhat. Erre való tekintettel kértem azt a lehetőséget, hogy gazdasági funkcióba kerülhessek. Tudom, ez sem lesz könnyű hely, de úgy érzem, ott nem lesznek ilyen feszültségek, mint itt. Közelebb kerülni a természethez, az emberekhez talán jót fog tenni. Azt szeretném kihangsúlyozni, hogy elmenetelemmel kapcsolatban ne keressen senki semmiféle rejtélyt. Ezzel a munkahely változással szerintem nem lettem kisebb ember, változatlanul becsületes kommunistaként akarok dolgozni. Itt nőttem fel Somogyban, itt ismerik hibáimat, erényeimet, s ezért szeretnék és akarok tovább is itt dolgozni. Köszönöm a végrehajtó bizottság és a hozzászólók elismerését. Uj munkahelyemen sem akarok más lenni. Soha nem voltam hatalomvágyó, de a rám bizotte hatalommal igyekeztem jól gazdálkodni. Szerettem a pártmunkát, melynek húsz év alatt minden területén dolgoztam. Uj munkahelyemen az eddigihez hasonlóan a párt célkitűzéseit szeretném megvalósítani. Bizom benne,hogy ez is bőviteni fogja tapasztalataimat. II é m e t h fferenc elvtárs: A felszólalások kivétel nélkül a végrehajtó bizottság javaslatát erősitették meg, ezért javaslom, ezt emeljük határozattá. Nagy eredménynek tartom, hogy ma már minden ügyet az idézőjelbe tett kényes ügyeket is nyiltan, őszintén lehet megbeszélni. Ez jellemzi a káderügyeket is. A pártbizottsági apparátusból ma már nemcsak"lesütött fejjel" - bukott emberként"lehet távozni, hiszen a gazdasági funkcióba menő elvtársunk, munkatársunk új munkahelyén is a párt megbízásából tevékenykedik. Végezetül Illés elvtársnak minden jót kivánok és elvárjuk, hogy igazgatói tisztségében úgy tevékenykedjen, hogy a nagy vállalat eredményei jók legyenek. A pártbizottság Illés Dezső elvtárs felmentésével és a Somogyi Erdő- és Faipari Gazdaság igazgatójává történő kinevezésével egyhangúlag egyetértett. Kaposvár, 1969. december 29. , , • • » «\ . w • *s... \