MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969
19. ő. e. 1969. december 29. (152-193. o.) - 3. Személyi ügy megtárgyalása. Szóbeli javaslat: 185-186
53 Illés elvtárs kérését a végrehajtó bizottság megtárgyalta és egyetértett azzal, hogy a január 1-ével létesülő Somogyi erdőgazdasági és Faipari Vállalat igazgatói funkcióját megpályázza. A végrehajtó bizottság állásfoglalása alapján a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium Illés elvtársat a vállalat igazgatójává kinevezte. A végrehajtó bizottság javasolja a tisztelt pártbizottságnak, hogy Illés elvtársat mentse fel megyei titkári funkciójából érdemei elismerése mellett. Javaslom továbbá a végrehajtó bizottság nevében, hogy Illés elvtársnak köszönjük meg a pártapparátusban végzett húsz éves munkáját. Illés elvtárs élete Somogyban játszódott le. Függetlenített pártmunkáját pártiskolai tanárkent kezdte, volt járási első titkár, a megyei pártbizottságon osztályvezető és végül megyei titkár. Illés elvtárs jelentős szerepet vállalt és érdemeket szerzett az ellenforradalom okozta károk leküzdésében, a tsz-szervezésben és a tsz-ek megszilárdításában. Munkájával bebizonyította, hogy politikailag jól felkészült, aktiv vezető. Ennek alapján a végrehajtó bizottság úgy itéli meg, hogy Illés elvtárs megfelelő munkahelyre kerül. Illés elvtárs felementésének hátterében nincs semmiféle titokzatosság - valamiféle titkos erők összecsapása. Ismeretes, a Központi Bizottságnak az az állásfoglalása - ami nemcsak Somogyra, hanem az egész pártapparátusra jellemző -, hogy bizonyos idő elteltével a pártapparátusban dolgozókat is cserélni, váltani kell. Ez történt Illés elvtárs esetében is. Kérem a tisztelt pártbizottságot a végrehajtó bizottság javaslatával értsen egyet és Illés elvtársat érdemei elismerése mellett, 2o éves munkájának megköszünésével mentse fel megyei titkári funkciója alól. Illés elvtárs minősitését vele és a végrehajtó bizottsággal megbeszéltük. Ennek alánján Illés elvtárs alkalmas lenne továbbra is a titkári funkció ellátására, de figyelembe vettük saját kérését és ennek alapján döntöttünk a fentieknek megfelelően. Király Ferenc elvtárs : Németh elvtárs által elmonaottakkal egyetért és megnyugodva veszi tudomásul a vb helyes döntését. Helyesnek tartja azt, hogy bizonyos idő eltelte után az apparátusban dolgozók és az arra érdemes gazdasági vezetők helyet cserélnek. Saját járási gyakorlatukban is volt már ilyen és ott igen kedvező tapasztalatokat szereztek. Illés elvtársat 19^1 óta ismeri és biztos benne, hosy az új munkaterületén is az eddigihez hasonló aktivitással fog dolgozni.