MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1969

19. ő. e. 1969. július 4. (2-70. o.) - 1. A központi bizottság 1968. június 26-27-i ülése. Szóbeli tájékoztató: 4-45

19 esemény. Már az is nagy siker, hogy a tanácskozás lét­rejött. Azért kell nagyra értékelnünk, mert a tanácsko­zás nagyon komoly harcban született. Az imperialisták osztályérdekeiktől vezettetve azért harcoltak ? hogy ne jöhessen létre és meghiúsitására mindent meg is tet­tek, amire egyáltalán lehetőségük volt. Még nyomást is próbáltak gyakorolni pártokra, csábitgatták, ijesztget­ték az egyes pártokat. Az imperialisták saját céljaik képviseletében - mondhatni - "gőzerővel" harcoltak a tanácskozás ellen. Ugyanigy teljes erővel harcoltak ellene a kinai vezetők, frakciós érdekből. Megint más, sajátos külön vonal miatt tulajdonképpen ellene léptek fel és dolgoztak a jugoszláv párt emberei is. Mindenki ismeri koncepciójukat. Már 1957-ben sem kapcsolódtak be a közös kommunista erőfeszitésekbe. Az el nem köte­lezettséget ők tulajdonképpen még a munkásmozgalom kérdéseire is kivetítik. Ismeretes, hogy 1957-ben ők is ott voltak Moszkvában és részt vettek a 64 párt ta­nácskozásán. A békekiáltványt alá is irták. A szocia­lista országok képviselőinek külön megbeszélésére vi­szont, ahová meg voltak hiva, nem mentek el. Nem vál-r lalnak semmi olyasmit, ami a felfogásuk szerinti el nem kötelezettséget sérthetné. Világosan látni kell, hogj a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácsko­zása ellen dolgoztak. Egyidejűleg pedig energikusan munkálkodtak az ún. harmadik világbeli országok össze­jövetele érdekében, aminek sikeréért most is fáradoz­nak, elsősorban saját befolyásuk növelése céljából. Egy sor más kommunista és munkáspárt sem akarta az értekezletet. Ellene volt a holland, a svéd, az olasz, az angol, a román, és néhány más párt is. Még másfél­két évvel ezelőtt legalább 20-25 kommunista és munkás­párt kifejezetten* ellenezte, hogy összehivjuk a ta­nácskozást. Ezeknél a testvérpártoknál megint más okok játszottak szerepet: féltek attól, hogy nem előre visz minket, hanem éppenséggel hátra. Ilyen meggondolásból tartották időszerűtlennek. Különösen az olaszok fogal­mazták meg pontosan és világosan, hogy - szerintük ­növelni fogja és nyilvánvalóbbá teszi a szakadást a kommunista világmozgalomon belül, ha összehivjuk az értekezletet. Az ellenjavaslatot is az olaszok szor­galmazták leginkább. Az mondták: ne a kommunista és munkáspártok fóruma legyen a tanáskozás, hanem fog­junk össze és inkább próbáljuk létrehozni az örszes antiiü.perialista erők világértekezletét. Mi sokáig és állhatatosan vitatkoztunk az olasz párttá.. Kifej­tettük, nem vagyunk ellene az összantiimperialista világtanácskozásnak. Ellenkezőleg: minden tőlünk tel­hetőt módon támogatjuk. De ez egy rendkivűl bonyolult

Next

/
Oldalképek
Tartalom