MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1968

17. ő. e. 1968. május 23. (65-110. o.) - 1. A megyei pártbizottság és a vb munkastílusának, munkamódszerének továbbfejlesztése. Jelentés: 66-75 - Határozati javaslat: 76-80

-J W" Azt is el lehet mondani, hogy az utóbbi időben a káderügyek is emberségesen lettek lerendezve. Az emberek hibáit és nem az embert ostorozta a megyei pártvezetés. A megye lakossága felsorakozott a megyei pártbizottság prog­ramja mögé és annak végrehajtásán tevékenykedik is. Egyes füg­getlenített vezetők nagyon sok munkát vállaltak, mely az egészségük rovására ment. Ezen lehetne úgy is javítani, hogy nagyobb hatáskört kellene adni a politikai munkatársaknak. Nem indokolt, hogy minden kérdésben az osztályvezetők intéz­kedjenek. Előrelépést látok, azonban véleményem szerint a megyei párt­vezetésnek jobban meg kellene követelni a tömegszervezetekben dolgozó kommunistáktol, illetve egyéb gazdasági területen dol­gozó kommunistáktól, hogy nagyobb súlyt helyezzenek a párt politikájának a végrehajtására azon a területen, ahol dolgoz­nak. A párt-vb munkájáról is azt tudom elmondani, hogy valóban komoly, felelőségteljes, intenzív munka folyik, az elvtársak ismerik a feladatokat és nagy felelősséggel hoznak egy-egy határozatot. Amiben még előbbre kellene jutni: Elmondhatjuk, hogy valóban a tömegek biznak bennünk, bátran elmondhatják a véleményüket és bátran bírálnak is. A fejlődés egyik legnagyobb gátja a közöny. Ezt mindenkire értem. Egyetlen egy pártbizottsági tag ne menjen el a problémák mellett. Próbálja a saját hatás­körében elintézni, amennyiben nem tudja, kopogtasson a felsőbb szerveknél. A másik, amivel sajnos lehet találkozni! az egyéni érdekek előtérbe állítása a társadalmi érdekkel szemben. Elsősorban a főfoglalkozási helyeken kivüliár© tevékenységükre gondolok. Sokszor az állam kárára is a saját érdekeiket helyezik elő­térbe. Ez rendkívül gátolja a fejlődést. Akik becsületesen dolgoznak és vállalják a társadalmi munkát, a nehézségeket, látják azt is, hogy ugyanakkor mások nagyon könnyen élnek. A felvilágosító munka területén e tekintetben nekünk nagyon komoly mértékben előre kell lépnünk. A magam részéről az előterjesztést jónak tartom. A párt munka­stilusának a továbbfejlesztésére tett javaslatokat elfogadom. Király Ferenc elvtárs; /Marcali járási első titkár/ Én a magam részéről az anyagot azért tartom jónak, mert meg­mutatja azt, hogy milyen módszerekkel dolgozik a pártbizott­ságunk a megyében és hogyan irányítja a megye politikai, tár­sadalmi, gazdasági életét. Ezzel az irányítással a mi munkánk is könyebbé válik. Az önállóság adva van számunkra. Problémás és nehéz a megyei pártbizottság munkája. A megye felelős mindenért ami a megyében történik. Ugyanakkor az ága­zati irányítási szervek csali az ő területükkel kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. Ez sok esetben problémát idéz elő, melyről Zsók elvtárs is beszélj, hogy vezető elvtársak, fe­lelős vezetők dőlnek ki a sorból, iaegiíeg roppannak össze a

Next

/
Oldalképek
Tartalom