MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1967
16. ő. e. 1967. május 31. (38-111. o.) - 1. A termelőszövetkezetek gazdálkodásának és a tsz-tagok szociális helyzetének alakulása a IX. kongresszus határozatai alapján. Jelentés: 39-78
i - 11 Az 196o-65, évek között lo5o millió forintot fordítottunk beruházási célokra. Az adott időszak beruházásainak az ültetvénytelepítésre forditott beruházáson kivül - 80 %-a fentiek szerint a kisüzeni termelőeszközök leváltásának célját szolgálta és a népgazdaságnak 850 nillió forint olyan, terhet jelentett, nely nen szolgálta a termelés bővítését, A ni megyénkben emellett legfontosabb gazdasági ágazatunk, a mezőgazdaság fejlesztésére 1965-ig nem is kaptunk kielégítő mértékben beruházási keretet. 1965ben egy leh termőterületre halmozva vetitett mezőgazdasági beruházás összege Somogy megyében 3*613 forint volt, az országos 4.574- forint átlaggal szemben. Megyénk e tekintetben jóval az országos átlag alatt volt és a 19 megye között az utolsó helyet foglalta el. Ezen a helyzeten csak a Politikai Bizottság 1965• Ó&nuár 12-i határozata után, 1965-ben volt és a III. ötéves tervre van némi változás. A megye mezőjazdasági beruházásai jelenleg az országos átlagnak megfelélő mértékűek. Ez azonban - tekintetbe véve korábbi jelentős elmaradásunkat - nem jelentheti azt, hogy a III„ ötéves tervben megyénk állóeszköz ellátottsága eléri az országos átlagot. Őszintén és onkri.tilr.usan most is meg kell mondani, hogy a II, ötéves terv ideje alatt nem éltünk kielégítően azokkal az eszközökkel seri, amelyekot a megye részére biztosítottak. A mi hibánkból-50-60 millió forint beruházást nem használtunk fel. A mezőgazdaság szocialista átszervezése óta 1966. volt az első esztendő, amikor mezőgazdasági beruházási terveinket megvalósítottuk, sőt azt tul is teljesítettük. A másik nagy gondunk, hogy a kedvezőtlen árpolitika következtében a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben az egyszerű újratermelés is problematikus volt. Az eddigi mezőgazdasági árrendszerünk fő jellemzője az árszínvonal alacsony volta, amely lényegében a kisparaszti gazdaságok viszonyaival számoló mezőgazdasági árszínvonalat tükrözi. A mezőgazdasági árak szinvonala jelenleg is alacsonyabb a társadalmilag indokolt ráforditás6k szintjénél. /Ez termelési áron számitva országos átlagban mintegy 25-26 %-os csökkenést mutatott,/