MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1967

16. ő. e. 1967. május 31. (38-111. o.) - 1. A termelőszövetkezetek gazdálkodásának és a tsz-tagok szociális helyzetének alakulása a IX. kongresszus határozatai alapján. Jelentés: 39-78

/ í V. J , - 2 ­Ezen intézkedések hatására növekedett a parasztságnak a pártba és a termelőszövetkezetekbe vetett bizalma. A tsz-tagok szivesebben dolgoznak. Nagyobb a termelé­si és munkakedvük. Nőtt a parasztság politikai aktivitása is. Erre mutat a legutóbbi országgyűlési képviselői és tanácstagi vá­lasztások eredménye, továbbá, hogy napjainkban a kü­lönböző rendezvényeken, pártnapokon a parasztság sok­kal nagyobb számban jelenik meg, mint 3-4- évvel eze­lőtt. Tapasztalataink szerint javul a parasztságnak a föld és a mezőgazdasági munka iránti szeretete, 1966-ban és 1967* első négy hónapjában többen léptek be a me­gye termelőszövetkezeteibe tágként, mint a mezőgazda­ság szocialista átszervezésének befejezése után 1965* végéig eltelt egész idő alatt. A mezőgazdasági felső- és középfokú tanintézetekben és a mezőgazdasági tanulóképzésben a beiskolázásnak most már csak a férőhely-hiány szab határt. örömmel lehet tapasztalni, hogy a termelőszövetkeze­tekben fiatalokból álló munkacsapatok, brigádok ala­kulnak s ezek többsége tartósan együtt marad. Az u­tóbbi egy-két évben a termelőszövetkezetekben 83 szo­cialista brigád alakult. Gazdasági vonatkozásban a kongresszus határozatainak és az uj gazdasági mechanizmust megelőző intézkedé­seknek közvetlen és közvetett hatásaival kell számol­ni. Közvetlen hatása: - a mezőgazdaság nagyobb mérvű ál­lóeszköz fejlesztésében, \ - a korábbinál kedvezőbb árszín­vonal kialakulásában, - állóeszköz újraértékelésben, - hitelrendezésben, - amortizációs alap képzésének le­hetőségében jut kifejezésre. Közvetett hatása pedig a mezőgazdasági termelés hoza­mainak növekedésében, költségcsökkenésben, a gazdálkodás biztonságának ered­ményeiben és

Next

/
Oldalképek
Tartalom