MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1967
16. ő. e. 1967. április 8. (12-37. o.) - 2. A megyei első titkár 3 hónapos moszkvai pártfőiskolai tanfolyamon való részvétele és helyettesítése. Bejelentés: 34
irány és a törekvés, amelyet követne!:, még sokkal messzebbmenő, gazdagabb és nagyobb eredményeket igér." ".. , M indenütt megbecsüléssel, szives vendéglátással és szeretettel találkoztam mindezeken a helyeken, amiért itt, megragadva az alkalmat, őszintén és szivből köszönetet mondok Önöknek, akik itt vannaK és Mindazoknak, akiket képviselnek." "... M égis, váahogy ugy vagyok vele --itt beszélgettünk erről Német elvtárssal -, hogy még itt ma este is olyan érzésem van, hogy Kaposváron, Somogy megyében most már nagyjából, körülbelül együtt vannak mindazok a közös elgondolásokban, akiknek együtt kell lenniük ahhoz, hogy társadalmunk előre tudjon haladni." "...A legeslegfontosabbnak tehát azt tartom, hogy,különböző utakon indultunk el és mégis egy főútra kerültünk...Én ezt szeretném dicsérni,, hogy végre egy utón találkoztunk és olyan utón találkoztunk, amely nem egyszerűen csak egy elmélet tétele azérint igaz, hanem a történelem tanúsága és a mi dolgozó népünk saját tapasztalata alapján bizonyult igaznak." "...én ugyan itt senkit meg nem vallattam és meg nem gyóntattam, hogy miben hisz, a tulvilágban-e, vagy a földi dolgokban, de a mi népünk szempontjából nem is'ez a döntő, t hanem az, hogy a közösség sorsát értelmesen és okosan munkáljuk. És az igazság az, hogy nálunk most megtaláltuk azt az utat, amelyen nyugodt lelkiismerettel, elveinek árubabocsátása nélkül, emberi arculatának elvesztése nélkül meggyőződéssel járhat mindenki, mert ez a mi közös szocialista célunk, minden becsületesen dolgozó ember érdekét szolgálja és helyeslésével is találkozik" Elvtársak! Miért idéztem néhány gondolatot? Azért, hogy jussanak eszünkbe azok a azavak ? amit a megye kommunistáiról és dolgozóiról mondott Kádár elvtárs, de azok a kritikai megjegyzések is, ami munkánkra vonatkozóan mondott. Nagyra köteleznek bennünket ezek a szavak. Sokkal jobban, eredményesebben is tudnánk alkalmazni a f art politikáját, gazdasági munkáját, ideológiai elképzeléseinket. eladataink nagyok, ezeket megszabja a IX. kongresszus, a megyei pártértekezlet. Javaslom, hogy a pártbizottság bizza meg a végrehajtó bizottságot azzal, hogy a vita alapján a járási bizottságok, állami szervek, megyei tömegszervezetek, mindenki aki érdekelt, a saját tapasztalataik alapján vitassák meg a káderpolitika elvi és gyakorlati megvalósítását kb. szeptember, októberi befejezéssel." Javaslom, hogy fogadja el a tisztelt pártbizottság Illés elvtárs által beterjesztett jelentést. A pártbizottság Németh Ferenc elvtárs összefoglalójával egyetértett, Illés Dezső elvtárs által előterjesztett jelentést elfogadta II. II é ra e t h Ferenc elvtárs : Tájékoztatta a pártbizottságot arról, hogy. a Politikai Bizottság határozata értelmében április IS-ától Moszkvában a pártfőiskola mellett működő három hónapos továbbképző tanfolyamon résztvesz. Távollétében Szigeto István elvtárs, a megyei pártbizottság titkár fogja helyettesíteni. /'"<..',*. '••.>,, A pártbizottság tudomásul vette. j?<* %_ , / ' /*' Kaposvár, 1967. április 8. _/J^c^0^& r ',i?r$y 7