MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1967
16. ő. e. 1967. május 31. (38-111. o.) - 2. A végrehajtó bizottság munkája a legutóbbi pártbizottsági ülés óta. Szóbeli tájékoztató: 102-107
Javasolja a végrehajtó bizottság, hogy az 196?/6ö-as tanév első hónapjában a körzeti ós középiskolákban a megyei, járási párt-, állami- és tömegszervezeti vezetők részvételével tárgyaljak meg a tantestületi egység helyzetét és megerősítésének konkrét feladatait. Ugyanezen az ülésen a vb megtárgyalta a megye szarvasmarha állományának helyzetét a Politikai Bizottság 1965. január 12-i határozata alapján. A jelentés visszatekintett azokra a határozatokra, amelyek alapján a végrehajtó bizottság, a pártbizottság Korábban már tárgyalta ezt a témát. 1964 elején részletes intézkedési terv készült. A korábbi határozatok végrehajtását vizsgálta mostani jelentésében a végrehajtó bizottság és megállapította, hogy a tanácsi szektorban csökkent a szarvasmarha állomány. Helyeselte azt az elképzelést, mely szerint óv végéig a 113 118 darabról 11? ezerre növekedjen a megye szarvasmarha állománya. megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a hus- a tejtermelés, a box-juszaporulat attól függ, hogy hogyan alakul az anyaállomány, megállapítható, hogy az idei tehénlétszám az előző évekhez viszonyítva a legalacsonyabb. A végrehajtó bizottság ugy foglalt állást, hogy nagyarányú fejlesztésre csak a közös gazdasagokban van meg a lehetőség. Ez mellett szükségesnek tartja -tekintettel, hogy a háztáji tehénlétszám rohamosan csökken -, hogy minél több parasztcsalád tartson tehenet, 33 ezek takarmánygondjai megoldásához adjon segítséget a közös gazdaság. ^végrehajtó bizottság leszögezte, hogy a . o,ye egész szarvasmarha állományának a fejlesztésére törekszünk és ezen belül próbáljuk a oázis-gazdaságokat kialakítani, indokoltnak látja a végrehajtó bizottság a járulékos beruházások haladéktalan megvalósítását. Gyorsabban Kell előrehaladni a gépesítés területén. Tervszerűen kell folytatni a tak .rmánytermelés növelését, a rét- és legelőgazdálkodásra kidolgozott tervek megvalósítását. E'agy gondot kell fordítani a tápanyag megóvására, a takarmánynövények betakarítására. üülön határozatot a végrehajtó bizottság nem hozott, a meglévő határozatok módositásra nem szorulnak, azok következetes végrehajtása a célKitüzések valóraváitását biztosítja. Ugyanezen ülésén a végrehajtó bizottság megtárgyalta a IX. kongresszus anyaga feldolgozásának tapasztalatairól Készült jelentést Az anyag feldolgozása három lépcsőben történt, mögöttüni van az első és a második lépcső. AZ első szakaszcan került 3or a propagandisták felkészítésére, valamint a kongresszusi élménybeszámolók megtartására, A tanf olyaiaokon_4ol fő, a propagandisták 41 százaléka vett részt. főbb mint >o rendezvényen megyénk kongresszusi küldöttei, s más vezetők tájékoztatták hallgatóikat a kongresszus hangulatáról, eredményesen elvégzett munkájáról.