MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1967

16. ő. e. 1967. május 31. (38-111. o.) - 2. A végrehajtó bizottság munkája a legutóbbi pártbizottsági ülés óta. Szóbeli tájékoztató: 102-107

és a fiatalok arányát javítani kell - általánosságban ne™ sike­rült érvén;, esiteni, mert egyes helyeken tartózkodtak attól ? hogy a nőket és a fiatalokat a tervezett arányban vonják be az állam­hatalmi szervekbe. A végrehajtó bizottság köszönetét és elismerését fejezte ki a pártszerveknek, a tanácsoknak, a tömegszervezeteknek és mozgal­maknak, a népfrontnak és mindazoknak a tisztségviselőknek, ak­tíváknak, akik a választások sikeres lebonyolítását elősegítet­ték. Április 13-án kibővített végrehajtó bizottsági ülést tartottunk, melyen Kámeth Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság első titkára tartott tájékoztatót a Központi Bizottság 1967. április 12-i ülé­sének harmadik - személyi kérdésekkel foglalkozó - napirendi pont­járól. Ismertette, hogy a Politikai Bizottság, illetve a Központi Bizottság milyen javaslattal-fordult a Hazafias Képfronthoz, ill. közösen az Országgyűléshez a minisztériumok ? az országgyűlés ve­zető szervei funkcionáriusai, az HJlnöki Tanács és a többi szemé­lyi kérdésben. Elfogadta a végrehajtó bizottság a KISZ járási és megyei küldött­értekezleten való részvételre előterjesztett javaslatot. ITájus 9-én tartott vb-ülésen a megyei párt-vb 1965. február S-i, Kaposvár város kommunális, szociális fejlesztésére hozott hatá­rozata végrehajtásának állásáról készített jelentést tárgyalta meg a végrehajtó bizottság. Megállapította, hogy a Határozatban lefektetett célkitűzések folyamatosan realizálódnak. A nehézségek és problémák ellenére a város arányos fejlesztésére egyre inkább megvan a lehetőség. Az iparfejlesztésen túl hozzákezdtünk Kapos­váron más, alapvető feladatok megoldásához. Például az általános iskolai ellátottság, napköziotthonok fejlesztése, amihez az anyagi eszközök biztosítottak. A tervezésben van-bizonyos lemaradás. A szolgáltató hálózat bővítésével kapcsolatosan azt állapította meg a végrehajtó bizottság, hogy javítható, történhet előrelépés. Ennek érdekében a negyei pártbizottság és tanács ipari osztálya az 0KI3Z vezetőivel kezdeményez tárgyalásokat. A város vezetői ki­dolgozzák a külterületek fejlesztésének programját. Megoldódik a város egész lakosságát érintő vizprobléma, mely ta­vala ősszel politikai kérdésként vetődött fel a városban. Valóság lesz a város gázzal való ellátása, megkezdődik a gerinc­vezeték építése és 197o-ig öteaer lakást kapcsolnak be. í kommunális feladatok gyors megvalósítására jelentős társadalmi munkafelajánlás történt, - állapítja meg a végrehajtó bizottság. 222 726 óra társadalmi munkát és 223 o2o forint társadalmi munka megváltást ajánlottak fel a dolgozók a kommunális, egészségügyi, szociális helyzet javítása érdekében. A végrehajtó bizottság kü­lön határozatot nem hozott. Az előző vb-határozat és a vitában elhangzottak alapul szolgálnak a további munkához. Következő napirendi pontként egy tájékoztató jelentést vitatott meg a végrehajtó bizottság a gazdasági mechanizmus tanfolyamainak tapasztalatairól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom