MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1965
13. ő. e. 1965. június 3. (99-164. o.) - 1. Az ideológiai munka néhány időszerű kérdése a központi bizottság ideológiai irányelvei alapján. Jelentés: 101-107 - Szóbeli kiegészítés: 108-141
Munkánk eredményeképpen pártmunkásaink, gazdasági és tönie6szerve25eti vezetőink értik s a gyakorlatban naGyrés2St alkalmazzák is azt az elvet, hogy a szocialista tudat kialakítása türelmes megGyÖzö munkát követel, s eközben SZÍVÓS eszmei harcot kell vivnunk a tiolgári és kispoltjári nézetek, szokások ellen. Munkánk eredménye az is, hogy megyénk kommunistáinak döntő többsége magáévá tette pártunk politikáját - melyet a kétfrontos harc je£gyében alakitottiink ki -, s felelősséggel tevékenykedik e politika helyes értelmezéséért és megvalósitasáért. Megállapíthatőuk, hogy voltaképpen minden területen kedvező a helyzet megyénkben a marxizmus térhódításáért vivott eszmei harc számára. A szocialista építőmunka sikerei, a szocialista demokrácia fejlesztése, a szocialista humanizmus érvényesítése, az őszinte, szabad légkör, a bizalom elmólyitóse mind több dolgozót győzött meg a párt politikájámak helyességéről, növelte eszménk meggyőző erejét, és eredményesebbé tette a harcot a marxizmustól idegen nézetek, szokások ellen. Mindezt elősegítette - a kedvező föltételek és a jó politikai légkör kialakulájsát tovább fokozta - az a tény, hogy a pártbizottság és az állami szervek helyesen valósítják meg pártunk politikáját. A kedvező helyzetben megyénkben is növekedett a dolgozó tömegek szocialista tudatosságai erősödött egyetértésük a szocialista építőmunka alapvető céljaival, tevékenyen támogatják a párt fő politikai vonalát. Számokkal szinte lehetetlen kimutatnunk, hogy hol tartunk a tömegek szocialista tudatának fejlődésében, de hogy jelentős ez a fejlődés, az vitathatatlan. Számtalan tapasztalat igazolja, hogy az utóbbi években megyénkben is elevenebbé vált a közélet és a szellemi élet, nagyszabású alkotó tevékenység bontakozott ki, s ez igen sokat segített feladataink sikeres elvégzésében.