MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964
12. ő. e. 1964. december 3. (74-176. o.) - 1. A termelőszövetkezetek vezetése és a termelőszövetkezeti demokrácia. - Tájékoztató 169-173
(^L - 4 legfelső fóruma a közgyűlés, s hatáskörébe tartozó kérdésekben csak a közgyűlés dönthet. Nem megfelelően érvényesül a ^jogok és kötelességek együttes^ gyakorlása. Ott ahol a temelószövetkezeti tagság nem isneri jogait és kötelességeit, ott a termelőszövetkezeti tagokat meg kell tanitani jogaik és kötelességeik helyes gyakorlására. Értse neg a tagság, hogy a temelószövetkezeti demokrácia a jogok és kötelességek szerves egységét jelenti, Nen lehet ezt a kérdést egyoldalúan felfogni. ITem lehet egyetérteni azokkal a tagokkal, akik;jogaik hangsúlyozása mellett elfeledkeznek kötelességeikről, igyekeznek elvitatni az általuk választott vez-etők intézkedési jogát. Á vezetők munkáját nehezitik, amikor a köz érdekében melléjük kellene állniuk, támogatniuk kellene javaslataikat, elgondolásaikat, tevékenységüket, ugyanakkor különböző kifogásokkal akadályozzák a közgyűlés, vezetőségi ülés határozatainak végrehajtcsát• Helyteleniti a pártbizottság némely termelőszövetkezeti vezetőnek és másoknak azt a fölfogását is, hogy a szövetkezetekben előforduló bajok és hibák fo oka "a nagy demokrácia". Akik ezt vallják, azok rendszerint figyelmen kivül hagyják^ hogy a termelőszövetkezeti demokrácia a szövetkezeti élet lényegéből fakad, a termelőszövetkezeti tulajdonformából következik. Ez egyrészt kifejezi a tagoknak azt a jogát, hogy mint a termelőszövetkezeti vagyon közös tulajdonosai^ gazdái beleszóljanak közös ügyeikbej másrészt azt a kötelességüket is jelenti, hogy a közös munkából képességeik szerint kivegyék részüket, a közösből származó jövedelemből nagyobbrészt végzett munkájuk arányában részesedjenek. A megyei és.a járási tanácsok végrehajtó bizottságainak feladatává kell tenni, hogy a községi tanácsok tevékenységében erősítsék a szövetkezetek termelési és mozgalmi kérdéseivel való foglalkozást, és mozdítsák elő a háztáji gazdaságok szerepének megértését. A helyi tanácsok és vezetőik munkájának legfőbb értékmérője az legyen, hogy az adott községben hogyanrmüködik a szövetkezet, miként alaknl a mezőgazdasági termelés. A járási mezőgazdasági osztályok munkájában fontos követelmény, hogy kellően foglalkozzanak a szövetkezetek belső életével is. Vizsgálják neg, állandóan kisérjék figyelemmel a termelőszövetkezetek működését jogi szempontból, a szövetkezeti demokrácia szemszögéből, A megyei pártbizottság nagy eredménynek tartja, hogy 21o termelőszövetkezetnek megvan oldva a ^ogi képviselete. A meg-^l::> en dolgozó jogtanácsos nagy segitsegere van a szövetkezeti vezetésnek, megnézi, tüzetesen átvizsgálja a vezetőségi üiések és közgyűlések jegyzőkönyveit, jogi tanácsot ad a termeltető vállalatokkal folytatott levelezéshez, ezen felül futja idejéből, erejéből és törődéséből arra is, hogy jogi kérdésekben felvilágosítsa, eligazitsa a termelőszövetkezeti tagokat.