MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1964
11. ő. e. 1964. május 25. (197-252. o.) - 2. Az 1963-ban hozott, a gazdasági munka javítását célzó határozatok végrehajtása és a további teendők. Beszámoló 202-232 - Határozati javaslat. 233-238
Még egy problémával szeretnék foglalkozni, ez egyben Javaslatom lenne; a jövőben fokozottabban kell töekedni arra, hogy a pártbizottság tagjai az eddiginél jobban legyenek bevonva a párthatározatok ellenőrzésébe és végzésébe. Erre az elvtársaké jobban fel kell készíteni, mert például az is probléma, hogy sokszor későn kapják meg az értesitést arra, hogy jöjjöns ilyen vagy olyan munkára. Dr. Sólyom Gábor elvtárs: Igen jelentősnek tartom a mai témátm a határozatok ellen őrzésének témáját. Szükségessé vált a gazdasági épitő munkánkban ilyen témával a pártbizottság elé állni és egy sor kérdésben számot adni, hogy milyen körülmények között tudtunk előre lépni és milyen kérdések nehezitik a végrehaj tást. Elég szenvedélyesen vetődik fel a kérdés, amikor arról van szó, hogy egy sor határozatot nem tudtunk megoldani* Nagyon sokszor hangsúlyoztuk megyénkben is, és munkánkkal kifejezésre juttattuk, hogy a gazdasági kérdések megoldása egyik legdöntőbb része a munkánknak, de nem választjuk el a politikai munkától. A beszámoló helyesen tárta fel megyénkben a határozatokkal kapcsolatos feladatokéit, elemezte pozitívumait és egy sor kérdésben megokolta a negativ jelenségeket. Egy-két gondolatot a beszámolóhoz ; A tapasztalat azt bi zonyitja, hogy egyik legdöntőbb kérdés a vezetési munka szilárdítása. Ide jól felkészült vezetőkre van szükség. El kell mondani, hogy ebben a kérdésben is sokat ahalad tünk előre, de azt is i&eg kell mondani, hogy találkozunk olyan jelenséggel is, tt egy két olyan elvtárssal is, akiben igen nagy bizalmat helyeztünk, amikor egy-egy terület irányáitására oda állítottuk - hogy meg-meg-szédül a sike rektől és lebecsüli a tömegeket, akikkel együttesen lehet a feladatokat végrehajtani. Ez sok kárt okoz. Elsősorban ilyen jelenséggel egy-két Tsz vezetőnél találkozunk. Pl. a zárszámadásnál néhányan nem birták összegezni az évi munkát. /Pl. Lomniczi eset/ Ezeknél az embereknél érződik, hogy bár a politikai felkészültségük meg van, de a szakmai felkészülésre nem sokat adnak, és nem fogadják meg a szákmai tanácsokat. Ezek a jelenségek a határozatok végrehajtásánál is kicsúcsosodnak. Beszélnünk kell itt a Tsz pártszervezetek szerepéről is, nekik is sokkal többet kell tenni ezen a vonalon. Sajnos, sokszor a Tsz alapszervezetek nem is tudnak hozzájutni a határozatokhoz. Ahhoz, hogy a Tsz alapszervezetek erőteljesebben betudjanak kapcsolódni a pártellenőrzésbe, ahhoz a Tsz vezetésnek is sokkal többet kell tenni. Meg kell adni a lehetőségeket, hogy a pártszervezet át tudja tekinteni a területet és, hogy a határozatokat ismerjék.