MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1963
9. ő. e. 1963. július 17. (143-200. o.) - 1. Pártunk tömegkapcsolatainak helyzete a VIII. pártkongresszus határozata alapján. Előterjesztés: 145-165
5 \ i könnyebben viselik el a dolgozók. Az őszinteség előfeltétele: a kölcsönös bizalom a dolgozók és a vezetők között ugy érezzük mind több helyen kezd meghonosodni. A dolgozók biznak a vezetőkben, a párt vezető-testületeiben, mert látják, hogy ígéreteik összhangban vannak a lakosság érdekeivel. Éppen ezért a párt vezető-testületeinek is bízniuk kell abban, hogy az általuk megfogalmazott célokat a tömegek előbb vagy utóbb, kisebb vagy nagyobb vita után megértik és megvalósulását segítik, A jó tömegkapcsolat kiépítését károsan befolyásolják a;több helyen meglévő^ sokszor tudatlanságból, pozicióféltesből, sértődöttségből, dogmatikus szemléletből fakadó nézetek, A párttagok és párton kívüliek kapcsolatában a korábbi nézetek és a gyakorlat, az újtól való félelem, korábbi érdemekre való hivatkozás,, a fejlődésben lemaradók elzárkózása hozza felszínre-ezeket a helytelen nézeteket. Egyik nagyon fontos ilyen kérdés - a párt vezető szerepének megítélése. Szórványosan, elvéivé lehet találkozni a párt szerepét tagadó nézetekkel vagy a páik szerepének az ideológiai és propagandamunkára való korlátozásával. Manapság azonban gyakrabban jelentkeznek e kérdéssel kapcsolatban dogmatikus nézetek. Sok pártszervezetben a párt vezető szerepét átvezető beosztásban levő kommunisták számától teszik függővé, mások azonosítják a párt vezető szerepét a proletárdiktatúra mechanizmusával, egész rendszerével. Olyan nézettel is lehet találkozni,:amely a párt vezető szerepének érvényesülését csak akkor látja, ha az utasítások és parancsolgatás formájában történik. Több pártszervezetben egyes párttagok nem látják világosan, hogy a párt vezető szerepét hatékonyan akkor érvényesítjük, ha nemcsak a párttagok kapnak állani, tdrrMclalmi és gazdiasági vezető fűnk- '.' ciot, hanem a párton kívüliek is, A párt és a tömegek helyes kapcsolatát gyengíti az o^os kommunisták részéről a párton kívüliek funkcióba állitácJ.v "• : :... keni ellenállás, a párton kivü- "' liekkel szemben bizalmatlanig, onmbc kell a-zallni az ilyen magatartással, mert ez a ne'mlélet nem veszi figyelembe, hogy a "szocializmus, a kommunizmus középpontjában az ember van, minden érte, az ember felemelkedésé~:vt, jólétéért, személyiségének kiteljesedéséért történiko A", emberért, eltekintve attól, hogy párttagról vagy párton kívüliről van'szó, A szocializmus, a ; kommunizmus a legmagasabb rendű, o legigazságosabb társadalom. De ki hinné el azt, ha aszerint különböztetnénk meg a dolgozókat, hogy párttagok, vagy párton kívüliek", Vannak elvtársak, akik azt hiszik: a párt vezető szerepét csak az biztosítja, ha valamennyi funkciót kommunisták töltenek be. Nem veszik tudomásul, hogy a párttagság nem biztosit senkit vezető pozíció betöltésére. Nem kétséges, hogy az ilyen szemléletben a szektariánizmus maradványa ismerhető fel. Ezeknek