MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962

8. ő. e. 1962. július 27. (52-122. o.) - 1. A gyenge termelőszövetkezetek gazdasági és politikai helyzete. Jelentés: 54-75

- 3 ­A nem megfelelő vezetés. A vezetésben történt* gyakori Válto­zások, ami különösen a szakemberek terén mutatkozott meg. Ezekben a községekben a tsz-ek megalakulásakor nem sikerült megfelelő vezetőket kiválasztani, sőt nem egy esetben még állami támogatással sem lehetett a községek elmaradott gaz­dálkodási ée kulturális körülményei miatt jobb szakembereket oda irányitani. /:Csököly, Lakócsa, Libickozma, Bálványos:/ A gyenge eredmények elérésének oka volt az is, hogy a tagok egy része a közös munkából nem vette ki részét megfelelően. A laza munkafegyelem miatt a termelési tervben kitűzött célo­kat éveken keresztül nem tudták megvalósítani,' nagyobb terü­letek maradtak műveletlenül, a megművelt területeken termelt növényeket pedig csak nagy költséggel, illetve vesztéséggel lehetett betakaritani. Pl. Berzencén társadalmi munkával, diákokkal, stb. Ezt részben előidézte az is, hogy az alacsony jövedelem elle­nére nem elég bátra'n alkalmazták ezeken a helyeken a külön­böző ösztönző munkadijazási formákat és igy nem érvényesült a tagok közvetlen anyagi érdekeltsége. A közösből szármázd kevés jövedelem miatt előtérbe került a háztáji gazdaságok jelentősége, s ez különösen a nagyobb zártkerttel rendelkező községekben jelentkezett. /íSegesd, Somogyacsa, Tarany, Iharos stb.:/ Főleg az ilyen helyeken évekig nem sikerült biztositani az alapszabály szerinti ház­táji gazdaságok mértékét. íüöbb tsz-nél az előző évek rossz gazdálkodásából származó anyagi nehézségek is előidézték az 1961 évi gyenge eredményt. /:Csököly, Szenta, Somogyaszaló, Berzence esetében^/ A gazdálkodás eredményességét gátolta, hogy a szükséges hi­teleket a tsz-ek sokszor késve kapták meg. "Mem érvényesült az az elv, hogy a gyenge tsz-ek előnyben" részesüljenek a jobban működő tsz-ekkel szemben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom