MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962

8. ő. e. 1962. július 27. (52-122. o.) - 1. A gyenge termelőszövetkezetek gazdasági és politikai helyzete. Jelentés: 54-75

- 2 ­Ezeknél a tsz-eknél az 1 szántdegységre jutó kevés gazdálkodási eredmény átmenetinek tekinthető. A megyei és járási szervek együtteB vizsgálata alapján - figye­lembe véve a gazdaságilag meg nem erősödött tsz-ek állami tá­mogatásáról szóló 44/B/1961.számú FM.-PM. együttes utasítást ­a 91 tsz-ből 54 tsz-t minősitettunk gyengének nemcsak az 1 szán­tóegységre jutó gazdálkodási eredmény alapján, hanem azért is, mert ezek a szövetkezetek a szervezeti, vezetési és gazdálkodá­si hiányosságok miatt az 1962.évi tervük szerint sem tudtak vol­na megfelelő eredményeket elérni és a tagjaiknak állami segítség nélkül megfelelő jövedelmet biztosítani. Ennek egyik oka: az 1961.évi nagymérvű mérleghiány. A megyében 37 tsz-nél 15.87o .-m/Ft. mérleghiány volt. Ebből a gyenge tsz-ek közé tartozó 26 tsz-nél volt a mérleghiány zöme, I4.I60 m/Ft. és ezen belül is félmillió Ft-nál nagyobb mérleg­hiány volt 10 szövetkezetnél, összesen I0.024 m/Ft-al» A gyenge tsz-ek számának alakulását az alábbi számok is mutat­ják: 1960.év végén 81 tsz. volt gyenge, ebből 1961-ben megerő­södött 43; 1961 évben a gyenge 54-re emelkedett. Ezek közül 14 van olyan, amelyek már 1959-ben és 196o-ban is a gyenge tsz-ek között sze­repeltek, /:Inke, Csurgó, Iharos, Böhönye, Csököly, Kőröshegy, Bálványos, Törökkoppány, Somogyacsa, Karád :/ A gyenge eredményeket az alábbi főbb hiányosságok idézték elő: A rossz termelési adottságok, amelyek nem tették lehetővé a jobb eredmények elérését rövid idő alatt. Különösen a ked­vezőtlen talaj és domborzati viszonyok, a nagyüzemi állatte­nyésztéshez szükséges közös épületek hiánya, nagyobb arányú, rosszabb minőségű állami tartalékterületek átvétele, rossz útviszonyok, stb. Ilyenek pl: Libickozma, Bálványos, Sómogy­döröcske, Rinyaszentkirály, ahol egyébként az egyéni gazdál­kodás idején is az átlagosnál alacsonyabb szinten gazdálkod­tak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom