MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962
8. ő. e. 1962. március 14. (2-51. o.) - 3. A gyümölcstelepítés helyzete a barcsi járásban a megyei pártbizottság 1961. október 25-i határozata alapján. Beszámoló: 24-27
A brigád abból indult ki, hogy a járási pártbizottság és a Tanács milyen célkitűzéseket tűzött maga elé és mivel segitette a szarvasmarha tenyésztést a II. Ötéves terv célkitűzéseinek megfelelően. A brigádnak a célja az volt, vizsgálni hogy azokat az elgondolásokat amelyeket a járási pártbizottság és járási Tanács határozott meg, mennyire megválóéit hatók. Ilyen célkitűzés többek között az is, hogy 25oo liter tejre kivánják növelni a tejhozamot járási viszonylatban. Guba elvtárs szerint ez a szám elérhető. Beszéltünk arról is, hogy mit jelent ez. Ez nem fog megvalósulni, ha nem teszünk meg mindent, megvalósítása érdekében. Helyes az is, hogy egy kicsit differenciáljuk járáson belül a tejhozam növelését.' A Kaposvölgyében nagyobb mennyiséget irányozzanak elő mint máshol. A járási elvtársak terve szerint járási szinten átlagban 3ooo literes tejhozamot akarnak elérni, de az úgynevezett mintagazdáságokban 35oo literes hozamot irányoztak elő. amit oé lul tűztek ki és meg is valósitható az az, hogy minden olyan termelőszövetkezetben ahol 5o db fejlett tehén van, itatásos borjunevelést kell megvalósítani. ^zen a területen nagy eredmények nincsenek. Ugy gondolom, hogy merész célkitűzés volt. A másik ilyen arait alacsonynak tartok az, hogy a vágómarha súly növelését 55o kg-ban állapították meg és ezzel'majdnem elérték a kitűzött célokat. Ugy an i s most tartanak az 51o kg-os hizlalásnál, -^zek a célkitűzések alávannak támasztva azzal, hogy a jelenlegi állomány részére megoldott kérdés a férőhely., Egyedül a zselicség ami nagyon nehéz kérdése ebben a tekintetben a járásnak. Általában megoldott a nagyüzemi elhelyezése a jelenlegi állománynak. Jó az is, hogy törekednek arra, hogy a bevitt állatokat amikor arról van szó, hogy számszerűen növeljük, a saját tenyészetből állitják be. A megvizsgált termelőszövetkezetekben megnyugtató a gondozás és az állatok kondíciójának a tartása. Az ittdolgozók állandó munkások. Tehát nem vándorolnak. Ezen kivül az ezzel kapcsolatos szakképzettségük is elegendő, illetve a jelenlegi körülményeket figyelembe véve eltudják látni a feladatokat a gondozást illetően. Ugy, hogy ezen a területen komolyabb probléma nincs. Az állatok szépek,, tiszták, gondozottak.