MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962
8. ő. e. 1962. szeptember 6. (123-177. o.) - 1. Az egységes szövetkezeti parasztság kialakulásának helyzete Somogy megyében. Beszámoló: 125-159 - Szóbeli kiegészítés: 160-161
- 5 értek, egy-két kérdést szeretnék kiragadni. Mi volt az egyik alapfeltétele annak, hogy ilyen eredményeket eltudtunk érni. Elsősorban értékelem azt a politikát ? amit a Megyei Pártbizottság folytatott a tsz-ek átalakita sáért. A termelőszövetkezeteknek szabad kezet adtunk, hogy ők mguk válasszák meg a vezetőiket. Egyedül azt szabtuk meg, hogy a kizsákmányoló osztály tagjai ne-kerüljenek be. Azzal, hogy a vezetésben megoszlott a szegény és közép - parasztok száma, közelebb hoztuk őke& egymáshoz, - a két fő csoportot. Ha vizsgáljuk a szövetkezetek vezetőségét láthatjuk, hogy a központi káderek kivételével - a helyes arány ugy alakult ki, hogy a földmüveléssel foglalkozó tsz-ek elnökei hatvan százaléka közép-paraszt volt és negyven százaléka a szegényebb rétegekhez tartozott. Helyesen látták a tsz - tagok ezt a kérdést, még arra is vigyáztak, hogy ha az elnök középparaszt volt, szegényebb parasztokból tettek elnökhelyettest. Ez nagyban elősegítette az ellentétek elmosódását. Mi az ami mégis lassitja az egységes szövetkezeti parasztság kialakitását? A rendelkezéssel gyetértek. de az egységesítést ez mégis lassitja. A parasztok gondolkodásának megváltozta táát lassitja a differenciáltság. /:pl. Csehszlovákia. / ott a termelési kedve és a munkához való viszonya a parasztoknak nem haladt olyan ütemben, mint amilyen lehetőségek vannak.:/ Sok helyen találkoztunk olyan kérdéssel, hogy egyes funkciókat nem vállaltak szívesen a középparasztok a szervezés idején. Most már ilyen dologgal nem találkozunk. Szívesen vesznek részt tanfolyamokon is. Ez jellemzi már a parasztok gondolkodását, a közösségi érzését. A tsz-szervezés idején na gyón nehéz volt megszervezni egy ilyen tanfolyamot, ez a parasztság gondolkodásának átformálását jelenti. Milyen problémái vannak még az egységes paraszti osztálynak, az emberek gondolkodásának és munkájukkal kapcsolatban falun. Ez élesen jelentkezik még az állami vezetőknél, pártszervezetek vezetőinél jelenleg, főleg ott, ahol a vezető 1956-előtt is funkcióban volt. / Pl. régen kuláklisMra téttekegyes kö zépparasztokát és ma a legbecsületesebben dolgoznak, mégis előfordul, hogy nem a rátermettségéilek megfelelő helyen dol goznak. Másik probléma a funkcionárius és az ilyen paraszt kapcsolata, még mindig fenntartással vannak egymással, Ezt a kérdést többször boncolgatni kell, hogy ezek a gátlások is eloszoljanak. Ezek még nagyon komoly dolgok falun. A magam részéről az anyaggal egyetértek és hasznosnak tartom. Szőke Pál elvtárs: Azzal szeretném kezdeni, hogy az anyaggal egyetértek. Van benne néhány dolog, amit helyes lett volna mélyebben boncolni. Ez a feladat ? ami az anyagból kitűnik, igen komoly - nehéz munkát, szívósságot kivan valamennyiünktől.