MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962

8. ő. e. 1962. szeptember 6. (123-177. o.) - 1. Az egységes szövetkezeti parasztság kialakulásának helyzete Somogy megyében. Beszámoló: 125-159 - Szóbeli kiegészítés: 160-161

{ ­1 -3 ­A tsz-elnök nem meri végrehajtani a gazdasági - politikai intézkedéseket, a tagsággal nem jó a kapcsolata. Elmondták a gátló tényezőket, melyek , mint ellentétek áll­nak fenn a parasztok között, pl, a szerződéses állattartás. Több olyan tényezőt mondtak el, melyek szitják az ellenté­teket. De ha a pártszervezet nagyobb felelősséggel és politikai felkészültséggel rendelkezik, már eddig is megtudta volna akadályozni az ellentéteket, vagy legalább is enyhítette volna. Másik kérdés; A legutóbbi VB,ülésünkön felvetődött, hogy pl, Karád községben a tsz-be leszerződött a tejüzembe egy fia­tal tsz-tag, A szülei is tsz,tagok. Vörös Márta A Somogyi Néplaptól irt egy cikket, melynek az az értelme, hogy van egy szegény paraszt gyerek, akit inkább kellett volna le ­szerződtetni. Elmondták, hogy nagy felháborodás volt a tsz­ben a cikk után, mert nem felelt meg a valóságnak. Szerin­tem az ujságcikkekaek inkább elő kellene segiteni az egy­séges parasztáág kialakulását. Másik dolog; Nem értik meg a gazdasági és politikai intéz­kedéseket sokszor a pártfunkcionáriusok sem. pl. Csurgói asszonnyal beszélgettem aki azt mondta; igaz , hogy orszá­gosan befejeződött a mezőgazdaság átszervezése, de Csurgón nem fejeződött be. Vannak olyan középparasztok akik belép­tek a tsz-be, de nem dolgoztak még semmit, lovat vásárol­nak és fuvaroznak, Tehát kellőképpen nincs ellenőrave ez a rendelkezés. Sokan visszaélnek a helyzettel. iíagyon fontos, hogy milyen a politikai felvilágosító munka, a tsz - és az egyéni parasztok között. Nem mindegy hogyan vélekednek az egymáshoz való viszonyukról. Felvet az anyag olyan kérdéseket is, hogy az egyéni gazdál­kodás idejéből az egyéni parasztok tudatában vannak olyan nézetek, melyek akadályozzák az egységes parasztság kiala ­kulását. Azt mondja az anyag, hogy a nők inkább hangsúlyozzák azt, hogy " nem mennek a volt cselédek közé dolgozni , stb. De ez igy van a férfiaknál is, mert nagyon sok paraszt családnál igy is volt megrendezve, hogy az asszony beszél­jen inkább, mert más a felelősség kérdése ha az asszony mondja meg a véleményét, mintha a férfi mondaná. Amikor a szervezés volt akkor is azt mondták az elvtársak, hogy a nők akadályozzák a belépést. Én akkor sem értettem egyet ezzel, véleményem szerint ilyen megállapításokat ten­ni nem helyes, mert ezek a dolgok kölcsönösen befolyásol­ják egymást, együtt kell értékelni őket, J á g e r elvtárs m t Ugy gondolom, hogy ez az anyag nagyon komoly és fontos kér­déshez nyit hozzá, társadalmink tartalmi helyzetét vizs ­gálja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom