MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1962

8. ő. e. 1962. szeptember 6. (123-177. o.) - 1. Az egységes szövetkezeti parasztság kialakulásának helyzete Somogy megyében. Beszámoló: 125-159

\ZA A szövetkezeti parasztok szocialista öntudatának crősitése, gon­dolkodásának formálása nagyban függ a gazdasági ás politikai mun­ka nollett 0 népműveléstől, tudásuk gyarapításától, műveltségi színvonaluk emelésétől, látókörük bővítéséről. A falun élő pedagó­gusok eddig is sokat tettek ennek a colnak érdekében. Számítunk további munkájukra, és kérjük őket, hogy tanitsák a szövetkezeti utat járd parasztokat. S nea mindegy az som, hogy az orvos, az állatorvos kivel tart Szorosabb kapcsolatot: azzal a volt középpr>raszttal-e aki egyéni gazdaként tekintélyes embernek számított, de a tsz-ben - gyenge munkája miatt - nem örvendhet nagyobb megbecsülésnek, vagy pedig olyan tsz taggal, aki a falu régi társadalmi rarglétrájának csak alsó fokáig jutott el, a szövetkezetben viszont elismerést vivott ki magának. Továbbmenve ezen a gondolaton: tanácsi és népfrontbizottsági veze­téknek érdemes volna mérlegelniük, hogy a közéletbe korábban be­kapcsolódott, de azóta különösebb tevékenységot ki nem fojtó' ta­nácstagok helyett nem lenne-e helyesebb a tsz-ben.kitűnt kiváló dolgozókat bevonni az államhatalom helyi szervébe, Társadalmi meg­becsülésük ezáltal is növekedne, Az uj helyzet uj értékítélete meg is követeli, hogy ilymódon is kifejezzük: legnagyobb társadal­mi rangja ma a falun annak van t aki a tsz-ben, a tsz-ért a leg­többet tette. Egyik meggyőző példáját mutatja a társadalmi megbecsülésnek a segesdi községi tanács Bakos elvtársnak a példája. Munkája közül •legfontosabbnak tartja a tsz gazdasági és politikai neger&a ütésé­nek segítését. Különösen sokat fáradozik azoknak a tsz tagoknak a nevelésében, akik a közös munkát csak másodrendű feladatnak tekin­tik. Módszere a türelmes meggyőző munka. Ezen keresztül elérte L\ár t hogy a tagság többsége bizalommal fordul hozzá, s rendszeresen felhivják a figyelmét, ha a közösben olyan.jelenségekkel talál­koznak, amely a megszilárdulást akadályozza, A termelőszövetkezet nemcsak gazdálkodási forma, hanem emberi kö­zösság is, A közösen végzett munka, az egymás iránti felelősség, az egymással való törődés, c.z egymásról való gondoskodás, az ön­zetlenség, a másokon válj segítés nemes emberi jellomvonásai most

Next

/
Oldalképek
Tartalom