MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. március 10. (2-57. o.) - 3. A burgonya- és gyümölcstermelésre vonatkozó megyei pártbizottsági határozat végrehajtásának helyzete a barcsi járás területén. Szóbeli beszámoló: 25-30
f^ ezek az értekezletek. Előfordul egj' sor esetben,lio§- le ülnek azzal, hogy a hónap első hetéLen vagyunk ég beszél;jük meg a feladatokat. Akkor mondja mindenki a magáét, holott arra kellene törekedni, hogy legalább a párttitkár, a tanácselnök magyarázza meg, hogy kb.ezek a feladatok állnak a tömegszervezetek elctt és ebben kérnánk segítséget. Gsak i/; ket az értekezlet ejy lehetne eredményesen ezeket megtartani. Szimcsák elvtársnő vetette fel, hogy szerinti rolna szükség, hogy a pártszervezot irányítsa ezeket a pártonkívüli aktivistákat és ne a járás, iíincs is arról szó, hogy a járás irányítsa őket, hiszen ők első^ sorban a helyi pártszervezet aktivistái, mi csak azt akarjuk elérni, hogy a jámsi emberek tájékoztassák őket - mivel aaok jártasabbak politikai téren és jobban ismerik az egész járás problémáit - «z azonban natn zárja ki azt, hogy a helyi párttitkároknak mindehhez aeüimi jcözük, és attól függetlenül, hogy a járások 5-6 hetenként táJkoztatják őket, ha szükségesnek tartja az alapszerveiét, külön is összehívhatja az aktivistákat. A másik kérdés, amit felvetett az elvtársnő, hogy nem mindig arról van szó, amit elképzelnek, hanan sokszor panasznap formája van. A pártonkívüli aktivahálózat célja, hogy összekösse a pártot a tömegekkel, hogy segítsége a párt munkáját a politikai és gazdasági kérdések megvalósításában. Kiknek a hangját hozzák ezek az emberek, kikről beszélnek? Kern azokról, ami ott nekik bajuk, problémájuk? Vagy nekünk csak azt a szerepet kell betölteni, hogy tőlünk vigyenek az emberek felé és csak ez jelentené az összekötést? Az nem baj, ha pasznap formájában is vetődnek fel a kérdések, de azt lehet megcsinálni, hogy előre megszabjuk, hogy pl. júniusban a pártonkívüli aktivá erről és erről tárgyaljon. Azt mindig az adott helyzet és a feladatok szabják meg. Befejezésül mégegyszer, mi lényegében egyetértünk azzal a beszámolóval, amit Nemes elvtárs előterjesz tett azzal a megjegyzéssel, amit Szőke elvtárs is megemlített, hogy tényleg lehetett volna ^^ kicsit önkritikusabb is. Még csak annyit, hogy okuljanak ebből a belámolóból a többi járások is, mert ott is hasanló problémák vannak . Azt kell látni, hogy mi a pártonkívüli _ aktivahálózat létrehozásával nem egy ideiglenes stádiu-1 mot akartunktererateni, nem valami rést kívántunk betöljni, hanem e^y hoaszutávu valami, - és már eddig is jebizonyitottak, hogy érdemes velük foglalkozni. Ha po-i litikailag is megfelelő módon tudunk velük foglalkozni, nagyon hasznos és a?edméjjyes lesz részühkre. I