MSZMP Somogy Megyei Pártbizottságának ülései (XXXV.1.b) 1961
7. ő. e. 1961. március 10. (2-57. o.) - 3. A burgonya- és gyümölcstermelésre vonatkozó megyei pártbizottsági határozat végrehajtásának helyzete a barcsi járás területén. Szóbeli beszámoló: 25-30
Szikszai elvtárs beszámolójában ugy mondta, hogy 24.000 torzsbarofmijük van. Már több helyen láttam olyan csirkéket, amelyeket törzsállománynak neveznek, de egyáltalán nem lehet annak mondani,Azt szorgalmazzuk a mi járásunkban, hogy a termelőszövetkezetek neveljék ki saját maguk a törzseket, ha valahol 50 db. jó állatot szereznek, ebből egy esztendő alatt 5.000 törzsállatot lehet kialakítani. Váradi elvtárs hozzászólásához csatlakozva a iurgonyát kiszakitottan, önfcagában vizsgálni burgonyának megfelelő terület van - 2o-25 %ni, de ezek előfeltételét meg kell teremteni hogy a fajátk kérdése nincs megoldva, A legt akkor amit nyertünk a burgonyánál, elveszitj növénynél, mert kapkodva tudunk vetni. Másré megváltoztak. Keresni kell a nemesitőknek a kitenyésztését. zt mondom, hogy a nem jó. Ahol a ig fel lehet emel. Egyik ilyen,^ öbb fajta késői, ük a következő szt az igények is megfelelő vetőmag Az elmúlt hónapokban az egész megyét körüljártam, rendkívül rosszak a talajmunkák, A szakemberek ezért nem éreznek lelkiismeiefcfurdalást. Sajnálták a siraitót, a tárcsát, a fogast, és vetni kell bele, amikor csonttá szárad, A széna termesztéssel nagyon Összefügg a vízrendezés. Az ötéves tervben nem tudom van-e lehetőség a Rinya rendezésére, de araig ezt nem rendezik, a fü termés a legelőkön, réteken legalább 30 %-kal rosszabb, mert egyszerűen nem lehet kaszálni,A termelőszövetkezeteket hiába szorgalmazzuk, hogy területükön rendezzék, mert tovább nincs viz befogadó képesség. Hiába termelünk mi takarmányt, ha annak betakarítása nincs megfelelően gépesítve. A silót óriási tömegben, gyorsan kellene betakarítani, hogy jó legyen. Másrészt fűkaszával, rendsod- . róval általában rosszul állunk. Ezek nem túlságosan drága gépek, többet kellene beszerezni belőlük. Kovács Béla elvtárs; /F onyód JB./ Minden községben működik népfront, nőtanács és egyéb tömegszervezet,^ mindezeknél az a célunk, feladatunk, hogy a párt politikáját minél szélesebb körben tudjuk ismertetni, megvalósítani. A tapasztalat az, hogy ahol a pártonkívüli aktivahálózat jol dolgozik, általában eredményesen tudunk dolgozni, különösen a termelőszövetkezeti munkák megjavítása érdekében, ugyanakkor kevéssé tudjuk a népfront bizottságokat e tekintetben mozgósítani. Mindenesetre az a véleményem és tapasztalatora, hogy ami a termelőszövetkezetek megszilárdítását illeti, legközvetlenebb segítséget a pártonkívüli aktivistákon keresztül tudunk elérni. Szőke elvtársnak rossz véleménye volt erről, de én állítom, hogy nagy szerepük Volt Látrány községben is az eredmények elérésében, "^ S z ő k e^ elvtárs nagyon rövid kintléte alkalmával nagyon • messzemenő következtetést vont le a fonyódi járásról. Helyesnek tartom, hogy nagyon komoly pártmunkás tapasztalattal rendelkező elvtársak 0 ettek ki megvizsgálni a tényleges helyzetet, fln^íÍJÍ+r^^''^ nem tárgyalt erről, szubjektív benyomásai alapján Ítélte meg a dolgot. Keveset járunk Látrányba, de ismerjük